Egészség

Egészséges szemlencsére vágysz? Mutatjuk, hogyan táplálkozz!

A szemünk az egyik legtitokzatosabb része testünknek, pedig róla is érdemes minél többet megtudni, hogy mindent megtehessünk egészsége megőrzéséért. Hogyan épül fel például a szemlencse? És hogyan támogathatjuk az egészségét?

Először is tisztázzuk, mi is az a szemlencse. Ez az apró, átlátszó, lencseszerű kis részünk a szemünkben, a szivárványhártya és az üvegtest között helyezkedik el, és nagyrészt fehérjék vizes oldatából áll. Az anyagából adódóan rugalmas állagú, amelyre azért van szüksége, hogy könnyebben alkalmazkodhasson az egyes távolságokhoz (például a közeli és távoli tárgyakhoz).

Ez a rugalmasság viszont minél idősebbek vagyunk, annál jobban csökken, sőt a szemlencse együtt nő a gazdájával, ugyanis a közepén lévő hámsejtek fokozatosan lencserostokká alakulnak. Azonban minél kevésbé rugalmas, minél keményebb a szemlencse, mi annál rosszabbul látunk, és általában ez az oka annak, hogy 50 éves korunk környékén már egy olvasószemüveget is magunkkal cipelünk mindenhova.

Ezt a jelenséget öregszeműségnek vagy presbyopiának nevezzük, de akármennyire is hangzik rosszul, ez ma már egy remekül kezelhető probléma - legalábbis a margitszigeti Focus Medicalnál biztosan!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Szintén a szemlencsét érintő gyakori szemprobléma a szürkehályog. Ez a szembetegség alapvetően a szemlencse elhomályosodását, beszürkülését jelenti, és amellett, hogy befolyásolja a színek érzékelését, számos más kellemetlen tünettel is jár. Ilyen például a gyors tempójú látásromlás, a fényérzékenység, a fénykörök érzékelése a fényforrásoknál, a homályos látás és a kettőslátás is. Szerencsére ma már a szürkehályog is kezelhető, méghozzá a végleges megoldást kínáló szürkehályog műtéttel (például a Focus Medicalnál), amely valójában a régi, elöregedett, beszürkült szemlencse modern műlencsére cserélését jelenti.

Mit tehetünk a szemlencse egészségéért?

Sajnos teljes egészében nem előzhető meg sem az öregszeműség, sem a szürkehályog helyes táplálkozással, viszont késleltethetjük vele a kialakulásukat.

A szemlencse számára nagyon fontosak a bioflavonoidok, a karotinoidok, a glutation, a C- és E-vitamin, illetve az N-acetyl-karnozin is. Ezért aki ügyel a szemlencséje egészségére, az sok brokkolit, spenótot, répát, édesburgonyát és áfonyát eszik. Persze a megfelelő étrendkiegészítők is jó megoldások lehetnek, de a zöldségek és a gyümölcsök általában finomabbak.

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A Szűz jegy szülötteinek most nagyobb szükségük van analitikai képességeikre, mint valaha, ugyanis a szerelmi életükben őket is könnyen megtévesztheti a felszín. Az egészség terén a sport, míg a...
Lifestyle
Gyerekként sokan toltuk félre a tányéron, ma viszont a szakértők egészen másképp beszélnek róla. Lehet, hogy eddig teljesen félreismertük?
Home&Design
Több mint harminc év kellett hozzá, de a nézők végre kiszúrták azt, ami eddig végig ott volt a szemük előtt. És most már nincs visszaút.
Lifestyle
Gondoltad volna, hogy egyes élelmiszerek esetében jobb döntés, ha friss helyett fagyasztottat választasz? Pedig több táplálkozási szakértő is erre esküszik!
Fashion&Beauty
Télen a sötétebb árnyalatok uralják a gardróbot, pedig egy bizonyos világos alapdarab képes frissességet és eleganciát vinni még a leghidegebb napokba is. Idén a stílusguruk újra felfedezték ezt a...
Sztárok
Katona Szandra rákérdezett az eladónál, hogy tetszett-e neki a csupasz hölgyet ábrázoló kép gyerekkorában, de Fejes Tamás válaszolt helyette.