Serkentő és baktériumölő - A fekete tea jótékony hatásai

A fekete tea az egyik legnépszerűbb teafajtáink közé tartozik. A legtöbben főleg élénkítő hatása miatt kedveljük a fekete teát, pedig számtalan más jótékony hatással is rendelkezik a szervezetünk számára.

A kávé mellett ez az egyik olyan ital, amit előszeretettel fogyasztunk, sőt az egészséges életmód hívői akár még a kávét is helyettesítik a fekete teával. Azonban nem csak koffeintartalma miatt érdemes nagy figyelmet fordítanunk rá.

A fekete teának a közhiedelemmel ellentétben nem csak élénkítő hatással rendelkezik, hanem a benne található csersavnak köszönhetően nyugtatólag is hat a szervezetünkre. Arra viszont érdemes figyelnünk, hogy hosszú távon a fekete teát ne éhgyomorra fogyasszuk, ugyanis a csersav gyomorpanaszokat is okozhat.

Antioxidánsok
Nem csak a zöld tea tartalmaz a szervezetünk számára fontos antioxidánsokat, hanem a fekete teában is találhatunk belőle. Így aki esetleg nem rajong a zöld teáért, helyettesítheti fekete teával is, ugyanis a benne található antioxidánsok ugyanolyan hatékonyan kötik meg a szervezetben található szabadgyököket, ebből adódóan a rákos sejtek kialakulását is megelőzhetjük, ha naponta fogyasztjuk a teát.

Baktériumölő hatás
A fekete teáról nem tudják sokan, de olyan anyagokat tartalmaz, amelyek megölik a szájban található baktériumokat. Ezzel megakadályozzák a kellemetlen lehelet kialakulását, ráadásul a fogszuvasodást is megakadályozza. Így fogyasztásával a fogaink egészségéért is sokat tehetünk.

Fekete tea és a stressz
Egyes kutatások szerint a fekete tea rendszeres fogyasztásával könnyebben átvészelhetjük a különböző stresszhelyzeteket is. Ezzel hosszútávon pedig sokat tehetünk a szív és érrendszeri betegségek kialakulása ellen is.

Nem utolsó sorban a fekete tea serkenti az agyunk oxigénellátását, így a fekete tea fogyasztása javíthatja a szellemi teljesítőképességet, ráadásul emellett a vérkeringést is serkenti, ami segíthet az alacsony vérnyomáson is. Ezen kívül pedig az anyagcsere folyamatokra is élénkítő hatással van.

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.