Le fog állni az egészségügy jövő héten, ráadásul egy hétköznap, így jobb már most felkészülnöd

Semmelweis-napi elismerések átadását pénteken már megtartották Budapesten, de a betegeknek jobb felkészülniük, mert jön a munkaszüneti-nap az orvosok számára, ami ráadásul egy hétköznapra esik.

Az egészségügyben dolgozók munkáját ismerjük el ezen a napon

A Belügyminisztérium (BM) egészségügyi államtitkára is természetesen részt vettSemmelweis-napi elismerések átadásán.

Takács Péter elmondta, hogy a díjazottak mind példaképek, mert elkötelezettek az egészség megőrzése mellett, tevékenységük irányt mutat, kitartásuk pedig erőt ad. A magyar példaképek közül kiemelte Semmelweis Ignácot, akinek az eredményei vitathatatlanok, hiszen anyák ezreinek életét mentette meg, a hangsúlyt azonban nem a gyógyításra, hanem a megelőzésre helyezte.

A Semmelweis-nap alkalmából Semmelweis Ignác-díjban négyen, Batthyány-Strattmann László-díjban tizenhatan részesültek, egy-egy ember kapta meg a Pro Sanitate díjat, valamint a Köz szolgálatáért érdemjel arany fokozatát, továbbá kiosztottak tizenkét miniszteri elismerő oklevelet is.

Közben jövő héten lesz egy munkaszüneti napjuk is az egészségügyi dolgozóknak. A galériánkban megmutatjuk, mit kell tudni erről, mivel a gyógyszertárak többsége is bezár.

Magyarországon július 1-jét Semmelweis-napként ismerjük, amely az egészségügyi dolgozók munkájának elismerésére szolgál. Hivatalosan ugyanis ezen a napon ünnepeljük Semmelweis Ignác, születésnapját, aki 1818-ban született Budán, és kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz megértésében és leküzdésében. Semmelweis felfedezése, hogy a kézfertőtlenítés jelentősen csökkenti a fertőzések számát a szülészeti osztályokon, forradalmasította az orvostudományt és számtalan életet mentett meg.
Kattints a további képekért!

Ilyen kutatást is ritkán lát az ember. Azonban a tudósok egyre többet foglalkoznak azzal, hogy bizonyos vércsoportok milyen hatással lehetnek a betegségek kialakulására.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
      Lifestyle
      Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Egészség
      A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.
      Utazás
      Számos népszerű európai várost a turisták a "kiábrándító" és "unalmas" helyszínként emlegetnek, vannak akik azt mondják, hogy soha nem is akarnak visszatérni.
      Lifestyle
      A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiadta a figyelmeztetést a trükkös átverés miatt. Ne lepődj meg, mert a te telefonod is megcsörrenhet.
      Sztárok
      Rémes divatbakival sokkolta a minap az embereket az énekesnő, akinek új stílusát sokan Billie Eilishéhoz hasonlították.