Futóversennyel az egészségért Budapest szívében

Fussunk együtt június 8-án a Hősök terén és az Andrássy úton, és hívjuk fel együtt a figyelmet az egészséges életmód fontosságára, az elhízás elleni küzdelemre! A Nemzeti Futóverseny több, mint egy rendezvény: küldetése, hogy valamennyi magyart megmozgassa és életmódváltásra késztesse.

Beszédes adatok

Európa legelhízottabb nemzete vagyunk az OECD 2018-as jelentése szerint, a világ országai között pedig a 4. helyen állunk. Az elhízás több mint 20 féle szövődményes betegséget okozhat, például magas vérnyomást, szívinfarktust, stroke-ot vagy 2-es típusú cukorbetegséget – a magyar felnőttek 30 százaléka mégsem végez semmilyen fizikai aktivitást. A 13-15 évesek 80 százaléka pedig akár napi 3 órát is monitor előtt ül.

„Elszomorító ez a statisztika, és egyben számos problémára világít rá a magyarok életmódjával kapcsolatban. A Nemzeti Futóverseny nem csak egy rendezvény, küldetése is van: az ország megmozgatása és életmódváltásra késztetése” – vallja Kovács „Kokó” István olimpiai és világbajnok magyar ökölvívó, műsorvezető, aki feleségével, Garami Katalinnal a Nemzeti Futóverseny nagykövete. Felhívásukra sokan csatlakoztak már a kezdeményezéshez, köztük olyan ismert és népszerű sportrajongók, mint Tatár Csilla, Kulcsár Edina, Iszak Eszter, Győrfi Pál, Gajdos Tamás vagy Németh Lajos.

Bárki csatlakozhat

A Nemzeti Futóverseny június 8-án 10 órakor kezdődik Budapesten, a Hősök terén. Aki személyesen nem tud jelen lenni a helyszínen, a közösségi médiának köszönhetően bárhonnan csatlakozhat a kezdeményezéshez, az alábbi hashtagek használatával: #nemzetifutoverseny, #futanemzet.

Teljesíthető távok, gyönyörű helyszínek

A június 8-i rendezvényre a www.nemzetifutoverseny.hu oldalon lehet regisztrálni. A befolyt nevezési díjból a szervezők a Vöröskereszt egészségmegőrző, preventív programjait támogatják.

Futóverseny Budapest szívében

Az 5 és 10 kilométeres távú futás útvonala: Hősök tere - Andrássy út - Dózsa György út - Hősök tere. A helyszínünk szimbolikus: a Hősök tere magyarságunk, összetartozásunk, történelmünk fontos jelképe. Különleges alkalom, hogy egy futóversenynek ad otthont, csakúgy, mint az Andrássy út, amely a világörökség része.

Az esemény távjait úgy határozták meg, hogy a 10 kilométeres etapon a sík terep és a kevés kanyar lehetőséget biztosítson egy új egyéni csúcs elérésére. Az 5 kilométeres távval pedig azoknak kedvezzen, akik nemrég kezdték a rendszeres futást, vagy éppen a felhívás hatására döntöttek az életmódváltás mellett – ez tökéletes kezdés azok számára is, akik még nem indultak futóversenyen.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Egyetlen éjszaka két Kennedyvel bújt ágyba a legendás színésznő és szexszimbólum - a TWN.hu cikke szerint ez most derült ki egy színésznő új könyvéből.
      Lifestyle
      Egy váratlan esemény alaposan megzavarhatja a Szűz napját. Napi horoszkóp.
      Fashion&Beauty
      Ránia jordán királyné hétfőn a Vatikánban tartott Gyermekjogi Világtalálkozón mondott beszédet, majd kedden Rómában folytatta hivatalos programját, az alkalomra pedig szokásához híven igencsak sikkes...
      Lifestyle
      A dolog még inkább zavaró lehet, ha nem nagy, hanem egy kisebb panellakásban élünk.
      Lifestyle
      A szingli Bikák életébe robbanásszerű változást hozhat egy bizonyos személy. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
      Lifestyle
      Sokan nem gondolnak bele, de a konyha az a hely az otthonunkban, ahol rengeteg pénzt tudunk spórolni, és azt is eláruljuk, hogy mivel kezdd el!