Ebben a szomszédos országban már elkerülhetetlen a negyedik hullám
Meghosszabbíthatják az országos karantént
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta eddig 1 459 374-en kapták meg valamely védőoltás első, 236 906-an a második dózisát. Szombaton 34 870 embert oltottak be.
Ihor Kuzin országos tisztifőorvos a TSZN hírtelevízió vasárnap reggeli műsorában azt mondta: Ukrajna ősszel aligha fogja tudni elkerülni a járvány negyedik hullámát annak ellenére sem, hogy az egészségügyi tárca a nyár végéig mintegy ötmillió embert tervez beoltani - az ideiglenesen megszállt területeken élőket nem számítva - körülbelül 42 millió lakosú országban.
Ezért a tisztségviselő szerint mindenképpen meg kell majd hosszabbítani az országos karantént, a nyári szezon alatt hozott könnyítések mellett pedig továbbra is fenn kell tartani a kötelező maszkviselés és a távolságtartás előírását a zárt nyilvános helyeken.
Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az influenza és más felsőlégúti megbetegedések kevésbé terjednek el az őszi-téli időszakban, mint tavaly, részben a lakosság beoltottságának köszönhetően, illetve annak, hogy többen már átestek a fertőzésen.
(MTI)
Fotó: 123rf
A vatikáni Bambino Gesu gyermekkórházban hajtották végre a kuriózumnak számító beavatkozást.