Koleszterinszintre is hatékony lehet a vitamin-visszapótlás
Ki ne hallott volna már arról, mennyire káros és veszélyes a magas koleszterinszint, különösen az LDL, vagyis a „rossz” koleszterin szintje? A páciensek többségének koleszterincsökkentő gyógyszert javasolnak, ám ezek sokszor számos mellékhatással bírnak. Van remény ugyanakkor más megoldásra is, ha figyelemmel kísérjük szervezetünk vitaminszükségletét. A kérdéskört illetően szakértőnk, dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos fejtette ki a véleményét.
Nem megfelelő életmód
Az ember vígan él, eszik-iszik, amit csak megkíván, majd egyszercsak furcsa tünetek kezdik jelezni számára, hogy életmódja talán nem volt éppen a legmegfelelőbb. Ő legalábbis úgy gondolja, hogy a problémát magának főként ezzel okozta.
A koleszterin a vérben keringő, zsírnemű anyagok bizonyos csoportjának összefoglaló neve. Az alapvető vegyületek egyike, mely a szervezetet felépíti, ez alkotja a sejtmembránt, ezen kívül nők és férfiak esetében egyaránt a nemi hormonok (ösztrogén, tesztoszteron, progeszteron) szerkezetének alapja. Alapja a mellékvesekéreg ásványi sókat és cukoranyagcserét szabályozó hormonjainak (így az aldoszteronnak és a kortizolnak), valamint az epesavaknak, de ez a D-vitamin szerkezeti váza is. Nehezen lennénk meg nélküle.
A koleszterin típusokat aszerint különítik el, hogy mely fehérjék szállítják őket (LDL, HDL, VLDL), ám annak alapján nem lehet őket elkülöníteni, hogy melyik származik táplálékból és melyik képződik belsőleg.
Az a veszélyes koleszterin…
Mint az ma már jól ismert, azoknál az embereknél, akiknél később érelmeszesedés, majd ennek következtében szív- és érrendszeri betegségek jelentkeznek, már évekkel, sőt évtizedekkel korábban is emelkedett volt az összkoleszterin és az LDL koleszterin szintje. Hasonlóan a triglicerid-szinthez, a metilmalonsavhoz, c-reaktív proteinhez vagy a homociszteinhez.
A komoly betegségek közé sorolhatók a szívkoszorúér elmeszesedése, a szívinfarktus, az agyvérzés, a magas vérnyomás, sőt a vese-elégtelenség is. Ezek kapcsán legfőképpen arról hallunk, hogy a fő bűnös a koleszterin.
Arról is sokat hallhatunk, hogy az érelmeszesedés és a vele járó betegségek ellen leginkább életmódváltással lehet tenni. Csakhogy az elmúlt néhány évben kiderült, az érelmeszesedés kivédésében nem a koleszterinszegény étrend az elsődleges.