Nem is hinnéd, mi vezethet az elhízáshoz - a mikrobiom-barát étkezés segíthet megelőzni

A rajtunk és bennük élő baktériumok sokaságát együttesen mikrobiomnak nevezzük. A mikrobiomot az úgynevezett mikrobióták alkotják melyek olyan, sokan vannak, hogy az emberi sejtjeknek a tízszeresét teszik ki. Ez jó esetben egy szerencsés – egymás életfeltételeit segítő – szimbiózis, de lehet olyan vastagbélflóránk is, amely az általuk kibocsátott bio- endotoxinok által szabotálja az egészségünket. (x)

Jó bélflóra - erős immunrendszer

Ha jó a bélflóránk, erős az immunrendszerünk és jól működik a zsíranyagcserénk is. Nem keletkeznek gyulladások a szervezetünkben, mert a vastagbél falát is védik a féláteresztő bélszindrómától. A modern kor emberének a természetestől elszakadt életmódja, és a környezeti szennyezés káros hatással van a méregtelenítő szerveinkre, sőt még a bélflóránk állapotára is.

A másik fő kiváltó ok, ami a bélflóra oly kényes egyensúlyát felborítja a táplálkozásunk. Az élelmiszeripar által használt adalékanyagok közül sok negatív hatással van a bélflórára. Ilyenek a tartósítószerek, mesterséges édesítőszerek, aromák, színezékek és egyéb, nem természetes vegyületek. Tehát nem csak antibiotikum kúra után szükséges a bélflóra pótlása.

Hogyan pótolhatjuk a bélflórát probiotikumokkal?

Olyan, a vastagbélflórához nagyon hasonló élőflórával, amely nagy csíraszámban, megfelelő laboratóriumi tenyésztésből származik, megfelelően változatos törzseket tartalmaz. A probiotikumok többségének napi adagja csak 2–4 milliard bakteriumot tartalmaz. A klinikai vizsgálatok szerint a 30–40 milliárdos adagot ajánlottak. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezek valóban el is jussanak élve a vastagbélig tehát olyan speciális kapszulában zártan, hogy megvédje a élőflóra törzseket a gyomor- és epesavtól.

Mivel tarthatjuk hosszú távon épségben a jó összetételű bélflórát?

A jó bélflóra akkor tud megtapadni és kifejteni áldásos hatását, ha megfelelő körülményeket tudunk biztosítani a vastagbélben. Tehát megfelelő tápanyagra, prebiotikumokra van szükségük, hogy kellően megerősödjenek és biztosítva legyen a környezet a szaporodásukhoz is.

Mi a legjobb tápláléka a bélflórának?

Az emészthetetlen, többnyire nem vízoldékony prebiotikus hatású, növényi rost-komplexek. Sajnos kevés ilyen van. A legújabb klinikai vizsgálatok és kutatások szerint, a fogyókúra új fókuszában is a MIKROBIOM áll. A bélflóra összetétele meghatározza a vastagbél egészséges működését, és a túlsúlyra való hajlamot is.

Mi a probléma?

A mai táplálkozási szokásaink messze vannak a természetestől. Sajnos a hízásért felelős baktériumoknak kedvezünk, főként a magas glikémiás index-szel rendelkező szénhidrát tartalmú ételekkel. Bebizonyosodott, hogy a rossz bélflórával rendelkező ember képes túlsúlyt felhalmozni a normál mennyiségű és összetételű ételtől is.

Függő játszma

Nagyon meglepő, de bebizonyosodott, hogy a vastagbélflóra összetételétől is függ, milyen ételt kívánunk meg, hiszen a mikrobioták befolyásolni tudják a gazdaszervezet viselkedését a bél és az agy közötti kommunikációs rendszeren keresztül, melyet egyszerűen csak bél–agy tengelynek nevezünk. Ezért nem mindegy mit eszünk, hogy a számunkra hasznos baktériumoknak, vagy éppen azoknak szolgáltatunk megfelelő táptalajt a szaporodáshoz, amelyek az elhízásunkért felelnek.

Milyen az ideális, mikrobiom-barát étkezés összetétele?

Tudj meg többet!

Többet szeretnél tudni a mikrobiom diétáról? Látogass el a www.everlife.hu weboldalra!

Minőségi fehérje alapú, magas tápértékű, de alacsony kalória tartalommal rendelkezik. Magas a vitamin-, ásványianyag- és aminosav- és rosttartalma. Ne tartalmazzon bélfalat irritáló, és pajzsmirigy alulműködést, valamint gyulladásokat okozó glutént, hozzáadott cukrot, allergéneket, mint pl. szója, sem. A mesterséges élelmiszer adalékanyagok (színezéket, aromát) illetve tartósítószerek egyenesen kerülendők! Ajánlott minél több élőflórás erjesztett, fermentált étel fogyasztása is.

Mi a megoldás?

Egy olyan diéta, ami a leginkább a fentiekben felsorolt tulajdonságokkal rendelkező, bélflóra-barát diétának felel meg. Mellette megőrizheted a nehezen elért jó bélfóra egyensúlyát, és hosszabb távon való megőrzését, az egészséges vastagbél működést, ezáltal biztosítod az erős immunrendszert és a normál testalkatot.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Ma már tengernyien döntenek úgy, hogy nem vesződnek a vágott fenyővel, és műfenyőt díszítenek fel karácsonyra. Azonban mennyire lesz ez tartós?
Sztárok
A minap a sussexiek közzétették karácsonyi képeslapjukat, melyen látható Archie és Lilibet is, ám csak hátulról – annak, hogy arcuk nem szerepel a fotón, nyomós oka van.
Sztárok
Károly király leült beszélgetni idősebbik fiával, Vilmos herceggel és finoman arra utalt, aggódik a trónörökös feleségéért, Katalin hercegnéért.
Fashion&Beauty
Jennifer Lopez általában jól választja ki az outfitje darabjait, a minap viszont egy olyan nadrágra esett a választása, amit nem biztos, hogy mindenki szívesen magára öltene.
Lifestyle
Az Oroszlán ma fogadja meg a barátai tanácsát. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te is szeretnél a mentális egészségeden a téli hónapokban természetes módszerekkel javítani, akkor mindenképp érdemes a cikkünkben felsorolt élelmiszerekből falatoznod, ugyanis ezek hihetetlen...