Elrettentő tények - Ezeket a betegségeket kaphatod el, ha nem mosol kezet
Főleg a férfiakra jellemző
A nyilvános mellékhelységeket vizsgálva alapvetően három fő viselkedéstípust különböztethetünk meg:
- a „kezet nem-mosó”, aki még egy pillantást sem vet a csap irányába mielőtt elhagyja a mellékhelységet
- a „látszat ember”, aki gyorsan bevizezi a kezét mielőtt sietve elhagyja a toalettet
- a „nem túl okos okostelefon használó” akinél még a WC fülkében is egyfolytában pittyeg a telefon, miközben a dolgát végzi – miért tenné azt le később egy kézmosás kedvéért?
Előbbi típusok főleg a férfiakra jellemzők. A kutatás ugyanis arra is rávilágított, hogy az erősebbik nem képviselőinek 15%-a egyáltalán nem mos kezet, míg a nők esetében ugyanez az arány 7%.
Óvjuk egészségünket
„Gyakran tapasztaljuk azt, hogy az emberek nem veszik elég komolyan a kézmosás fontosságát. Sokan úgy tartják, hogy jó, ha baktériumokkal érintkezünk, hiszen azok hozzájárulnak immunrendszerünk normál működéséhez” – mondta Somlai Anna, a Dettol kategóriamenedzsere. „Természetesen ebben van igazság, azonban számtalan kórokozó létezik, mely nem törődik immunrendszerünkkel, sőt, boldogan kihasználja, hogy gondtalanul terjedhet egy egyszerű kézfogással vagy egyéb személyes kontaktus segítségével. Ráadásul szemünk vagy szánk érintésével könnyedén bejuttathatjuk őket szervezetünkbe is.”
Egészségünk megóvásának mai napig egyik legegyszerűbb és egyben leghatékonyabb módja lehet a rendszeresés alapos kézmosás. „Kézmosáshoz használjunk szappant és meleg vizet és alaposan dörzsöljük át ujjainkat és kézfejünket. Itt azonban még nem ér véget a tevékenység, ügyeljünk arra is, hogy megfelelően megszárítsuk kezeinket. A kézmosás hatékonyságának fokozása érdekében használjunk antibakteriális szappant” – tette hozzá Dr. Fekete Ferenc.
Az alapos kézmosás mindössze 20 másodpercet vesz igénybe, és nagyban hozzájárulhat saját magunk és környezetünk egészségének megőrzéséhez.
Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot vagy oszd meg másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Hidratálás és egészség - Ezért fontos a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel