Egészség

Chipsen és sült krumplin élt a fiatal srác - Pokoli árat fizetett érte

Nem élhet többé teljes életet

A legmegdöbbentőbb, hogy a fiatal fiú azzal magyarázta különös táplálkozási szokásait, hogy egyszerűen idegenkedik bizonyos textúrájú ételektől. Az orvosok megállapították, hogy a fiú szervezetéből rendkívül sok ásványi anyag és vitamin hiányzik, kórosan alultápláltnak nyilvánították, de ez semmi ahhoz képest, hogy rendkívül nagymértékű látásvesztést szenvedett el, amelynek alapján hivatalosan vaknak számít. A srác látását az teszi rendkívül nehézkessé, hogy vakfoltokat lát, emiatt tévézni, olvasni szinte egyáltalán nem képes, de gondjai vannak az arcfelismeréssel is. Mivel a perifériás látása megmaradt, ezért képes egyedül sétálni, ám nyilvánvaló, hogy ezzel az állapottal már nem élhet teljes életet. A fiú szemét emésztő kór neve egyébként látási neuropátia, és a folyamat még visszafordítható, ha időben észreveszik, az ő esetében azonban ez sajnos nem történt meg. Minden szülő számára megdöbbentő és elgondolkodtató intelem ez az eset: ide vezet, ha a gyerek túlságosan válogatós és önkényesen próbálja megszabni étrendjét.

Nem hitte el, amikor meglátta, mit szolgáltak fel neki.

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Sztárok
      Jennie Bond királyi szakértő hosszú évek óta követi a királyi család párkapcsolatainak alakulását, és most felidézett egy pimasz megjegyzést, amelyet Fülöp herceg tett II. Erzsébet királynőről.
      Sztárok
      Cybill Shepherd a hetvenes évektől a kilencvenes évekig számos népszerű filmben kapott szerepet, ám az idő előrehaladtával kezdett eltűnni a reflektorfényből, így sokakat meglephet, mennyire...
      Lifestyle
      Az Ikrek pozitív fejleményekre számíthat délután. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Cressida Bonas és Harry két évig alkottak egy párt, és bár kapcsolatuk komolynak tűnt, a nő végül 2014-ben szakított a herceggel, állítólag Katalin miatt.
      Lifestyle
      Ez az a tipikus közmondás, amit sokan el szoktak téveszteni. Azonban mit is jelent pontosan, és tényleg jó hozzáállás-e, ha lassítunk?
      Lifestyle
      A szakemberek is nehezen fogják megszüntetni a dugulást, ha ezek a dolgok bekerülnek a konyhai lefolyóba.