Segítség, beteg a gyerek! - Ezekre a vészhelyzetekre minden szülőnek fel kell készülnie
Egy szülő mindig igyekszik felkészülni a váratlan helyzetekre, amikből valljuk be, azért akad bőven. A gyerekek esetében hirtelen fellépő betegségek sem válogatnak, és általában mindig akkor jelentkeznek, amikor a legkevésbé sem várnánk. Felkészülni azonban szerencsére fel tudunk rájuk, mutatunk is néhány gyakori esetet.
Ételallergia
Bár az ételallergia tünetei már csecsemőkorban, akár a szoptatás időszaka alatt is jelentkezhetnek, előfordulhat, hogy a gyerekek immunrendszerének folyamatos változása miatt bizonyos összetevőkre csak nagyobb korban jelentkeznek az ételallergia jelei. Ezek lehetnek belső (hasmenés, hányás, puffadás), vagy akár külső (bőrkiütés, ekcéma) tünetek is. Ételallergia esetén fontos, hogy próbáljuk meg számba venni, mit fogyasztott a gyermek az elmúlt 24 órában!
Ezzel jó eséllyel be tudjuk azonosítani az allergiás reakciót kiváltó ételt, amit így a jövőben kiiktathatunk a gyerek étrendjéből, illetve egy esetleges orvosi vizsgálat során a doktor számára is hasznos információval szolgálhatunk. Az akut tüneteket könnyedén orvosolhatjuk a házi gyógyszertárunkban található puffadásgátló, székletfogó gyógyszerekkel, vagy bőrkiütések elleni készítményekkel, hosszútávon azonban mindenképpen érdemes allergológiai vizsgálatot végezni.
Bárányhimlő
Azt mondják, a bárányhimlőn mindenkinek túl kell egyszer esnie, ami után már nagy eséllyel rezisztensek leszünk a betegséget okozó vírust ellen. Gyerekkorban a bárányhimlő szinte egyik napról a másikra alakul ki, a vírus igen erős fertőzőképessége miatt pedig nagy valószínűséggel a család többi tagja is elkapja, ha még nem estek át a fertőzésen.
A bárányhimlő esetében különösen fontos az előrelátás, a viszkető, piros, hólyagos pattanásokat és lázat okozó betegség védőoltással ugyanis hatékonyan megelőzhető. Mivel nem kötelező oltásról van szó, a gyermekek védőoltását a házi gyermekorvostól kérhetjük. Ha azonban már jelentkeztek a tünetek, a súlyos szövődmények elkerülése érdekében a lehető leggyorsabban forduljunk orvoshoz!
Napszúrás
A nyári időszakban a gyerekek fokozottabban ki vannak téve a napszúrás és egyéb hőártalmak veszélyeinek. Éppen ezért a megelőzés mellett (megfelelő ruházat, kis sapka, fényvédő krém, árnyékban tartózkodás) azzal sem árt tisztában lennünk, mi a teendő akkor, ha már megtörtént a baj. A napszúrás gyerekeknél fejfájást, hányingert vagy hányást, szédülést, és bágyadtságot okozhat, a fej forró, az arc piros, a végtagok pedig hűvösek.
Ez esetben a gyermeket azonnal vigyük hűvös, szellős szobába, fektessük le úgy, hogy a törzs és a fej kissé meg legyen emelve (kb. 30 fokban), így csökkenthetjük a nyomást a koponyában. Érdemes levetkőztetni és kortyonként hűtött folyadékkal kínálni. Enyhe esetben a tünetek 2-3 nap alatt elmúlnak.
Egy szülő persze mindig igyekszik felkészülni a váratlan helyzetekre, de könnyen adódhatnak olyan szituációk is, ahol gyors, szakértő orvosi segítség szükséges. Megnyugtató, ha tudod, hogy felkészültél ezekre a váratlan helyzetekre, és akkor is tudsz hová fordulni, ha hirtelen kell a segítség.
Gyors diagnózis, több ÉletEnergia (x)
Az éjszaka közepén lázgörcsöt kapott a gyerek és szakértő tanácsra lenne szükséged? Nincs is annál szörnyűbb, mint amikor úgy érezzük, magunkra maradtunk, pedig a lehető legjobbat akarjuk szerettünknek. Az E.ON ÉletEnergia szolgáltatásaval biztos lehetsz benne, hogy sohasem kerülhetsz ilyen helyzetbe, hiszen a nap 24 órájában hívható egészségvonalának köszönhetően bármikor beszélhetsz egy orvossal anélkül, hogy várakoznod kellene.
Amennyiben további vizsgálatokra lenne szükség, a szolgáltatás részeként maximum 5 munkanapon belül garantáltan szakorvosi vizsgálati időponthoz is juthatunk, a csomag további előnye pedig, hogy rendkívül gyorsan vehetünk igénybe CT és MR vizsgálatokat is, melyek költségeit - szakorvosi beutaló esetén - 1 millió forintig térítenek. Az E.ON ÉletEnergia szolgáltatás ráadásul nem csak egyénileg használható, segítségével biztonságban tudhatod akár az egész családot! További részletek itt!