Az elektroszmog hatása szervezetünkre
Mindenki lakásában számos elektromos háztartási eszköz található és valószínűleg mindannyian hallottunk már arról is, hogy a körülöttünk lévő gépek miatt folyamatosan elektroszmogban élünk. De mégsem tudjuk pontosan, hogy ez mit is takar és hogy milyen egészségügyi hatásai vannak ránk. Összeszedtük a legfontosabb információkat.
Elektromágneses sugárzás nem csak a háztartási gépek által érhet minket, hiszen a természetben is megtalálható ez a jelenség, így beszélhetünk ennek a mesterséges és a természetes formájáról is. Az elektromágneses sugárzások alapvetően szabályozzák a szervezetünk biológiai és kémiai folyamatait, azonban nem mindegy, hogy milyen mennyiségű sugárzást kap belőle a szervezetünk.
A hosszú távú elektromágneses sugárzás hatásait egyelőre még csak vizsgálják a kutatók, ám bárkinél jelentkezhetnek olyan problémák, amelyek főleg az elektroszmogra vezethetők vissza.
Alvászavar
A lelki okok mellett érdemes figyelembe vennünk, hogy mennyire vagyunk kitéve az elektroszmog hatásának, ugyanis ez is lehet az egyik oka a folyamatos álmatlanságnak. Ezen kívül pedig még jelentkezhet ingerlékenység is, illetve a szív-és érrendszert érintő betegségek.
Meddőség
Bár a meddőségnek lehetnek genetikai és más egyéb okai is, de ezek között szerepel az elektromos eszközök által keltett elektromágneses sugárzás is. Így egy esetleges kivizsgálás során ezt is érdemes számításba venni a lehetséges okok kutatása során.
Elektroszmog elleni védekezés
Természetesen nem tudjuk kikerülni az elektromos készülékekkel történő találkozást, így maximum csak a mennyiség csökkentésére érdemes odafigyelnünk. A legnagyobb mértékben a mobiltelefonok hatnak a szervezetünkre, így érdemes minél kevesebb időt telefonálni vagy a készüléket fülhallgatóval használni.
A televíziónál és a számítógépek esetében is érdemes teljesen kikapcsolni éjszakára és nem készenléti állapotban hagyni, így sokkal kevesebb elektromágnese sugárzás ér bennünket alvás közben. Továbbá ha lehetőség van rá, akkor a laptopot nem is érdemes bent hagyni a hálószobában éjszakára.