Egészség

Csontsoványra fogyott az egykori tinibálvány, súlyos beteg - Fotó

Súlyos beteg

A 27 éves énekes az Entertainment Weekly-nek adott interjút, amelyben elmondta, hogy szó sincs kábítószerezésről: súlyos betegségben szenved, rekeszsérve van. A hiatus herniának is nevezett kór lényege, hogy a gyomor a has- és mellüreget elválasztó rekeszizom nyílásán keresztül részben a mellüregbe türemkedik. Sokszor hosszú időn át tünetmentes marad, vagy ha okoz is panaszt, a páciens nem tudja, hogy rekeszsérve van. Pusztítását jelezheti a savas felböfögés, a szegycsont mögötti szúró fájdalom, illetve a nyelési nehézség. Kialakulásának esélyét növelheti a dohányzás, a kábítószer és a stresszes életmód.

Carter azt mondta, neki az utóbbi, vagyis a rengeteg idegeskedés idézte elő a kórt. Állítása szerint 19 éves kora óta szenved tőle, ráadásul kiderült, laktózintoleranciája van, ami még jobban megnehezíti a helyzetét. A betegségek miatt teljesen meg kellett változtatnia az étkezési szokásait - eddig összesen 9 kg ment le róla.

A drasztikus súlycsökkenés miatt testképzavar is kialakult nála: nagyon fájdalmas számára, hogy így látja magát, már tükörbe sem szeret nézni. Az orvosai azt tanácsolták neki, hogy kerülje a stresszes szituációkat, ami persze csak elméletben könnyű: bár igyekszik nem komolyan venni a negatív kommenteket, amik azt állítják, drogos, AIDS-es stb., mégis sokszor eszébe jut az emberek ellenséges hozzáállása.

„Sajnálom, hogy így nézek ki” - mondta megtörve a híresség, majd így folytatta: „Dolgozni fogok azon, hogy újra egészséges legyek. Csak még egy évet kérek.”

Carter az interjúban a letartóztatásáról is beszélt; sírva mesélte el, hogy aznap, vagyis szombaton egy szemet sem aludt. További részletek a videóban:

Apja válása miatt lett anorexiás a csodaszép színésznő

Nyíltan beszélt pokoli élményeiről. Tudd meg itt, kiről van szó!

Fotó: Syracuse.com; Videó: youtube.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Egészség
Sztárok
A színpadon és képernyőn egyaránt zseniális Christine Pascal filmrendezőként, illetve forgatókönyvíróként is maradandót alkotott, élete végül mégis szomorúan ért véget.
Lifestyle
Az Oroszlán nagy áttörést érhet el az életében. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Angelina Jolie fantasztikus estélyit választott a 2024-es Golden Globe-gálára: a színésznő minden jelenlévőt lenyűgözött, pompás megjelenését pedig egy jó darabig még biztosan emlegetni fogjuk.
Egészség
Lehet nem is figyelsz rá, és rutinból mosod a fogad, de ilyenkor jönnek elő azok a hibák, amik hosszú távon meg fogják bosszulni magukat.
Fashion&Beauty
Szeretnél az új évben egy kis frissességet és merészséget vinni a stílusodba? Idén télen nem csupán a sötét árnyalatok és a klasszikus darabok kerülnek előtérbe. Itt az ideje, hogy felfedezd a fehér...
Sztárok
Hajnal Bettina hiába lett a 2023-as Nagy Ő győztese, Jákob Zoltánnal később szétmentek, és a következő párjával sem maradtak együtt túl sokáig.