A hepatitisz világnapja - Tudj meg mindent a betegségről

1925. július 28-án, 89 évvel ezelőtt született Baruch Blumberg, a hepatitisz B felfedezője és a hepatitisz B elleni szérum kifejlesztője, akit 1976-ban orvosi Nobel-díjjal jutalmaztak a fertőző betegségek terén elért felfedezéseiért. Életműve előtt tisztelegve a WHO és a World Hepatitis Alliance 2010-ben születésnapját választotta a Hepatitis Világnapjának.

Július 28.

A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a vírusok okozta krónikus májgyulladásra, a betegség korai diagnosztizálásának jelentőségére és kialakulásának okaira. A vírus felismerése a gyógyulási esélyek szempontjából kulcsfontosságú, hiszen míg a hepatitisz A okozta fertőzés általában napok alatt magától gyógyul, addig más hepatitisz vírusok, mint a B és a C fertőzései súlyosabb következményekkel járhatnak. Szerte a világon mintegy félmilliárd ember szenved krónikus hepatitisz B vagy C fertőzésben, míg Magyarországon százezer főre tehető a vírust hordozók száma, akik nagy része nem tudja, hogy fertőzött. A késői diagnosztizálást követően azonban már sokkal költségesebb a kezelés, ráadásul a gyógyulás esélye jelentősen lecsökken.

Fotó: dietdoctor.com

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.