Christmas

Megnyitott a 15. MikulásGyár! Idén is Joulupukki köszöntötte a közönséget

November 29-én tizenötödik alkalommal nyitott meg az ajándékozók előtt a MikulásGyár.

Megnyitotta kapuit a MikulásGyár 2019-ben is

Idén is elstartolt a MikulásGyár, 2019. november 29. és december 21. között immár tizenötödik alkalommal gyűjtik a rászorulók számára az adományokat. A gyűjtőakció idén is a Magyar Postával és a Magyar Vöröskereszttel működik közre annak érdekében, hogy a felajánlások a megfelelő háztartásokba kerülhessenek. A stratégiai partnerek munkája mellett az akciót főtámogóként segíti a Mészáros Csoport és az Antenna Hungária, kiemelt támogatóként a Nemzeti Közművek, médiapartnerként pedig többek között a Femcafe.hu is. Fontos kiemelni azt is, hogy évről-évre egyre többen jelentkeznek önkéntesnek az akcióhoz, sokan kifejezetten a MikulásGyár miatt jönnek Magyarországra a karácsonyi időszakban. Ausztráliából, Kínából, az Egyesült Államokból és Európa több országából is érkeznek segíteni, csomagolni. Nagy szolgálatot tesznek a MikulásGyárnak, s ezáltal az adományozottaknak.

Magyarországra érkezett Joulupukki, az "eredeti" finn Mikulás

A gyár ezúlttal az első adventi hétvége előtti pénteken, november 29-én nyitotta meg kapuit, ahol a szervezők és a kapcsolódó partnerek mellett, a finn mikulás, Joulupukki is megjelent. Az őszszakállú télapó ajándékkal köszöntötte a MikulásGyárat, majd a Millenárison összegyűlt gyereksereggel találkozott. Ez a helyszín lesz az akció központi helyszíne idén is, ahol reggel 9 és este 9 óra között fogadják az adományozni vágyókat.

A Millenáris mellett a Lurdy Házban is várják a felajánlókat, hogy a pesti oldalon lakó ajándékozni szándékozók is könnyen találjanak olyan helyszínt, ahol leadhatják csomagjaikat. A József Attila Színház előtere is gyűjtőponttá válik, a színház teljes mellszélességgel áll – a tavalyi év után második alkalommal - az akció mellé.

A kampányhoz idén is felkértek sztárokat, hogy ismertségükkel a programra és az adományozásra irányítsák a figyelmet, ők novembertől televíziós szpotokban és közösségi média felületeken népszerűsítik a kezdeményezést. Mások mellett idén az akciót támogatja Balázs Andrea, Baronits Gábor, Csonka András, Dombi Rudolf, Dukai Regina, Fodor Rajmund, Győrfi Pál, Iszak Eszter, Király Viktor és Virág Anita, Kocsis Tibor, Kovács Kokó István, Kulcsár Edina és Csuti, Kucsera Gábor és Tápai Szabina, Marton Adrienn, Nagy Adri, Nagypál Krisztina, Szőcs Renáta, Tatár Csilla és Vastag Csaba.

A MikulásGyár részletes programjai ITT elérhetőek.

Tizenötödik alkalommal nyílik meg az ajándékozók előtt a MikulásGyár november 29-től, ezúttal is a Millenárison. A régió egyik legnagyobb jótékonysági kezdeményezésének szervezői idén is színes családi programokkal, neves fellépőkkel várják az adományozókat.

Leadfotó: facebook.com/mikulasgyar

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Christmas
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.
      Sztárok
      Katalin hercegné és Vilmos herceg kapcsolata talán mégsem olyan felhőtlen, mint ahogyan eddig gondoltuk? Mint kiderült, a trónörökös olykor heves érzelmek hatása alá kerül, olyankor pedig feleségén...