Van új a nap alatt: nemzetközi alkotókkal készített karácsonyi dalt a Csinibaba egykori énekesnője

A felejthetetlen hangú énekesnő gyönyörű karácsonyi dalában a veszteségek feletti megbékélésről énekel.

Felysa mindössze két évvel ezelőtt kezdett zongorázni, miután eltökélte, hogy szóló műsorral tér vissza a pandémia után. A zongorával való találkozás új távlatokat nyitott az énekesnő pályáján. Ikonikus kedvenceinek feldolgozása mellett sorra születnek saját szerzeményei. Első dalát a galaxis ihlette, aminek premierjét nem kevésbé impozáns helyre álmodta meg az augusztusi csillaghulláskor, mint a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Nyár végén a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztiválon adott nyitókoncertet. Most pedig egy ünnepi dallal hozza hangulatba a közönségét.

A karácsony hangjai

Elmondása szerint napól napra bontakozott ki ez az új dal a kezei között, ami végtelen örömmel töltötte el. Mindenben támogatta zongoratanára – Charlie és Cserháti Zsuzsa egykori billentyűse –, Császár Ferenc, aki nem hiába szavazott bizalmat a nem szokványos pályát bejáró énekesnőnek.

„Karácsonykor szerintem nincs olyan ember, aki ne érzékenyülne el, vagy ne erősödnének fel a veszteségei. Nekem már nem fáj felidézni a múltat, mert tudom, hogy ami elmúlt, azzal én ma már nem tudok mit kezdeni. A mai hangom már békében van azzal, hogy „üres a múlt, fagyott virág”. Mert tudom, hogy a jövő a jelenből fakad, és mindig van kapaszkodó, ami visz minket előre. Nekem ezek az angyalok a dalban, másnak meg más vallása, világnézete szerint. De, ha van kapaszkodónk, akkor gyógyul a fájdalmunk, így leszünk képesek a megbocsájtásra. És ha van megbocsájtás, akkor van olyan karácsonyunk, amikor tényleg szeretetben és békében tudunk lenni akár önmagunkkal, de bárkivel, aki körülüttünk van.” – osztja meg az énekesnő.

Neves szakemberek a dal mögött

A dalon több nemzetközi szakemberrel dolgozott együtt az énekesnő. Zenei producere a new yorki Claudia Mills. A platina lemezes dalszerző-zenei producer a BMG zenekiadó ernyője alatt számtalan amerikai rádió- és TV-csatornának (Sirius Radio, MTV, CBS, ABC) készít produkciókat és rendszeresen együttműködik európai, amerikai előadókkal, mint Betty Who, Taylor Bueno, Cash Cash. Felysával már másodjára dolgoznak együtt. A dal hangkeverését és a masteringet ismét a Grammy-díjas hangmérnök, James Auwarter neve fémjelzi, akinek széleskörű, nemzetközi referenciái között megtalálhatóak Kanye West, Adam Levine, Rihanna produkciói.

„Őszntén szólva, örülhetek, hogy szóba álltak velem! – nevet az énekesnő – Iszonyú fontos nekem, hogy hangkeverés szempontjából is a top minőséget hozzuk. És James kezdettől fogva értett engem. Nem mindegy, hogy egy lágyabb, vagy keményebb, trendibb hangzás az, amit elképzeltél, hiszen így áll össze végül az az üzenet, amit artisztikus szintre emelve akarsz előadóként átadni. Claudiával is tudatosan indultunk el azon az úton, hogy megtaláljuk azokat a szinti hangokat, elemek, amiket a ’80-as években használtak. Kicsit a szinti pop hangulat, ami az akusztikus zongorával keverve klasszikusabb feelingű, de mégis kicsit populárisabb hangzásvilággal ötvözve.” – mondja a dalról Felysa.

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A leendő királyt a húga anyagilag messze túl is szárnyalhatja - mondja a szakértő.
      Sztárok
      Láttad már David Guetta legidősebb gyermekét? A 21 esztendős Tim Elvis nagyon sármos férfivá érett, és még ha akarná, sem tudná letagadni híres édesapját.
      Fashion&Beauty
      Meghan Markle-nek kiválóan ért a divathoz, mesteri érzékkel válogatja össze a szereléseit, így nem csoda, hogy arra is ráérzett, milyen nadrágtípus most a sláger.
      Lifestyle
      A Skorpiónak ma érdemes felkeresnie az idősebb rokonait. Napi horoszkóp.
      Egészség
      A tanulmányokat idős embereken végezték, de a biológiai öregedést fiatalabb korban is lassítani tudják, így érdemes minél hamarabb bevetni őket.
      Utazás
      Úgy néz ki hazánkban egyre komolyabban veszik majd, ha valaki agresszíven viselkedik a tömegközlekedési eszközökön.