„Jobban szeretem a férjemet, mint a gyerekeimet” – Egy anyuka megbotránkoztató vallomása
Egy fiatal feleség és anya levélben vallotta be, hogy jobban szereti a férjét, mint a gyerekeit. Hiába indokolta meg, azóta mégis őt támadja mindenki.
Eldöntötte, hogy mindig a férje lesz az első
Alig néhány hete került fel az internetre, egészen pontosan a self.com oldalra egy nő őszinte vallomása arról, miért szerepel fontossági sorrendjében a férje az első helyen a gyerekei helyett. A magát meg nem nevező hölgy kevesebb, mint egy hónappal esküvője után már egy pozitív terhességi tesztet tartott a kezében. Ennek köszönhetően már azelőtt apa és anya lett a házaspárból, hogy megtanultak volna férjnek és feleségnek lenni.
"Nem azt mondom, hogy a fiunkat nem terveztük, mert mindennél jobban vágytunk a saját családra, de férjhez menni és gyereket szülni ugyanabban az évben nem a gyengéknek való feladat" - írta a titokzatos nő.
Azt is elmondta, fia életének első éve volt az ő életének legbonyolultabb éve, hiszen szinte semmi idejük nem maradt arra, hogy kettesben menjenek el bárhová. Ekkor fogalmazódott meg benne először a gondolat, mely szerint csak akkor lehetnek boldogok, ha mindig férjét helyezi a fontossági lista élére.
Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Fotó: jsmithinnovations.com
Oldalak
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.