A szőke herceg idegesítő is lehet
Virágot hoz; minden fontos dátumot megjegyez; érzéseinek rendszeresen hangot ad, hol versben, hol dalban. Hát nem ilyen a tökéletes férfi? A filmeken lehet, de hogy az életben nem, az is biztos.
Valljuk be, kiskorunktól kezdve álmodunk a szőke hercegről, aki azon a bizonyos fehér lovon egy óriási rózsacsokorral a kezében közelítve rímekben adja tudtunkra, mi vagyunk számára az élet értelme. Aki viszont élt már egy igazi romantikus lélekkel párkapcsolatban, az nem biztos, hogy így gondolja. Mert a romantika hercege bizony gyakran elveti a sulykot.
Természetesen pár hétig (a „szerelmetesebb leányzóknak” akár pár hónapig) még tetszik is az ember lányának a dolog, talán mert újdonságként hat, talán mert egy szerelmesfilmben találjuk magunkat. Ilyenkor még nem tudjuk elégszer hallani – és viszonozni – a bűvös szót: „szeretlek”, még minden kedves(kedő) bók szíven talál, minden hosszú pillantás a lelkünkig hatol. Igen ám, de ahogy felszáll a rózsaszín köd, mi marad? Üresnek ható klisék, újra és újra ismételgetett közhelyek.
Már nem tudod hova tenni a sok virágot, ráadásul valószínűleg már a virágkötő is csukott szemmel el tudja készíteni a kedvenc csokrodat és már messziről integet, hiszen a te pasid a legjobb vevőjük. Annyiszor hallod a „szeretlek” szót, hogy már válaszolni is elfelejtesz rá, valahogy nem áll a szádra, hogy „én is téged”, inkább azt sikítod belül, hogy „elég már!”
Persze szó sincs arról, hogy a nők olyannyira elégedetlenek, hogy még a herceg sem kell nekik, de elég hátborzongató tud lenni, ha arra ébredsz, ahogy a romantikus lovag egy furcsa, beteges mosollyal vizslatja, ahogy alszol. Na meg a filmekben oly sokszor látott romantikus jelenet – amikoris a fiú kavicsokkal dobálja a lány ablakát, mert nem tud várni reggelig, hogy közölje a lánnyal, mennyire szereti – nem biztos, hogy a való életben is olyan romantikusan hat. (Főleg, ha ökölnyi kövekkel próbálkoznak. Tapasztalat.) Ebbe belegondolva, a mai kor Júliája talán seprűvel kergetné le Rómeót az erkélytől?
Talán abban rejlik a megoldás kulcsa, hogy felnőve már nem ugyanazokat a tulajdonságokat keressük partnerünkben, mint tizenévesen. Valószínűleg csalódtunk is párszor, ami eleve elővigyázatosabbá tesz minket. Ráadásul ha valaki nem képes a változatosságra egy kapcsolatban, az nem tudja fenntartani a szeretett személy érdeklődését. Ha aznap hatszázötvenkilencedszer halljuk, mennyire csodálatosak vagyunk, előbb-utóbb egyszerűen elengedjük a fülünk mellett. Hálátlanság? Lehet. Ám ezekkel a férfiakkal nem biztos, hogy minden rendben van lelkileg. Legtöbbször hatalmaskodó, kisajátító, féltékeny természet lapul a romantikától csöpögő látszat mögött, csak az a kérdés, a „herceg” meddig bírja ezt titkolni. Egy kapcsolat elején természetesen mindenki „vetít”, próbálja a legjobb tulajdonságait mutatni, azonban igen kellemetlen meglepetés érhet, mikor a fehér ló hirtelen a féltékenység zöld szörnyévé változik. Ellenőrizget, megpróbál kisajátítani, valóságos érzelmi terrorban tart. Ilyenkor kell a nőnek még időben lelépnie, és keresnie valaki olyat, aki nem puffogtatja állandóan a „szeretlek” szót, viszont tetteivel biztosítja érzelmeiről.
Természetesen nem lehet általánosítani. Lehet, hogy a herceg soha nem változik békává, élete végéig a romantika – őszinte – mintapéldánya marad. Ha valakinek bírja a gyomra ezt, netalán még élvezi is, oké. Sokkal jobban meg kellene azonban becsülnünk azokat a pasikat (is), akik ha nem is emlékeznek minden felesleges dátumra (az évforduló és a szülinap persze kivétel…), szemükbe nézve kiolvashatjuk, mit éreznek irántunk.
Oldalak
