Félelem

Egy fiú megcsalt egy lányt. Kiderült. A férfi – noha már nem szerette a párját – mégis könyörgött. Merthogy a fiú akkor az utcára kerül. A lány nem szakított, hanem adott neki még egy esélyt. A fiú megcsalta. S amikor már volt hova költöznie, elhagyta a lányt egy új barátnőért. Az új barátnőt is megcsalta. Az exével. Kiderült. A férfi – noha már nem szerette a párját – mégis könyörgött. Merthogy a fiú akkor az utcára kerül. A lány nem szakított, hanem adott neki még egy esélyt.
Vajon miért jár a második esély?
Itt már nem a másik iránti szeretetről van szó. Ha ezek után te képes lennél valakinek megbocsátani, akkor nem őt, hanem inkább saját magadat szereted annyira, hogy nem akarod elveszíteni azt, ami már a tiéd. Kerül, amibe kerül, még ha ez az önbecsülésed is. A félelem az, ami visszatart, hogy cselekedj. Félsz attól, hogy az általad jól ismert világ összeomlik, s a törmelékek alá szorulsz. Félsz, hogy mi lesz veled a másik szeretete nélkül, holott a másik már rég nem tudja, mi is az: téged szeretni. Félsz a következményektől, a magánytól. Inkább lenyeled a békát, csakhogy este az üres ágyban ne a saját takaródat kelljen ölelgetned. Inkább a hazugsághoz bújsz minden éjjel, mert az még mindig elviselhetőbb, mint a szeretet hiánya, a magány.