A piros nadrágos fiú - Találkozás

Találkoznak még?
A lány boldog volt, amiről a véget nem érő, hosszan tartó mosolygása biztosította a piros nadrágos fiút. Fény pislákolt a lelkükben, amelyek egymásnak üzentek. A zöld szempár moszatként olvadt lassan bele a kék tengerbe.
- Találkozunk még? - kérdezte a piros nadrágos fiú.
A lány kabátban nem válaszolt, csupán feltűrte a fiú karján az ingét, majd egy tollal bőrére véste a telefonszámát.
- Ha akarsz, hívsz - válaszolta a lány.
- De miért nem írtad a telefonomba a számod? - lepődött meg a fiú.
- Mert akkor csak egy szám lennék a telefonodban. Így én vagyok az a lány, aki a bőrödre írta magát.
- De mi van, ha lekopik, amíg hazaérek? - kérdezte.
- Akkor nem az volt a sorsunk, hogy találkozzunk.
A lány még egyszer elveszett a kék szempárban, majd hátat fordított, s eltűnt a tömegben.
A piros nadrágos fiú pedig évődött. Két napig. Mert nem koptak le bőréről a számok. Tudta, hogy nem kellene, tudta, hogy nem helyes, de még egyszer látni akarta azt a szempárt és azt a mosolyt, amelyről eddig azt hitte, hogy nem létezik. Tárcsázott. Pedig tudta, hogy nem lenne szabad…