Nem bírtuk tovább! Itt a Duma-Füge Best of Mind fesztivál
Három előadás egy napon!
November 5-én három előadás is várja az érdeklődőket. A szerelem zsoldosai, amely egy párkapcsolati témájú produkció Vinnai Andrással és Bata Évával. A Cini-cini-cinizmus – játékos, ugyanakkor kiábrándító felolvasószínház üres lelkű felnőtteknek, amiben az országunk legsivárabb lelkű íróit és legmeghasonlottabb színészeit láthatják, akik nem csupán semmibe veszik, de egyenesen kigúnyolják a társadalmi értékeket.
Legvégül pedig az És a függöny felhördül, amiben színészek vallanak... egymásról. Négy elhivatott színész elhatározta, hogy kitálal a nézőknek. Munkáról, amit művészetnek hívnak, művészetről, amit munkának hisznek. Őszinteségben fogant monológokon és élet szülte jeleneteken keresztül vezetik végig a nézőt a színészi lét ingoványos színpadán. Az előadás szereplői: Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Ficzere Béla és Lengyel Tamás.
Mindhárom előadás a Jurányi kamaratermében kerül színre.
A fesztiválra jegyek már kaphatók!
"Meg kell keresni a közönséget, másképp nem megy" - Duplainterjú Aranyosi Péterrel és Lakatos Lászlóval
Az új évadban a Magyarország, szereplek! című tehetségkutató döntősei is helyet kapnak a Dumaszínház színpadán a már jól ismert humoristák mellett. Lakatos László a döntőben láthatott új tehetség, Aranyosi Péter pedig már nem szorul bemutatásra – szakmáról, fellépésekről, emberi kapcsolatokról kérdeztük őket.