Vissza az iskolapadba - Az anyák is tanulhatnak!

Szeptemberben nem csak a vállalkozásomat indítottam el, de visszaültem az iskolapadba is. Sokat mérlegeltem, gyűjtögettem és végül döntöttem és belevágtam. Az első tanítási napon hihetetlen izgalom fogott el. Komolyan úgy éreztem magam, mint egy kisiskolás.

Pont úgy, ahogy a régi szép időkben

Reggel fél órát gondolkodtam, hogy egyáltalán mibe menjek, sminkeljek-e (egyetem alatt azt még nem igazán vittem túlzásba), és mit is kell magammal vinnem. Végül minimál smink, farmer és csinosabb felső mellett döntöttem, csomagoltam szendvicset, raktam el jegyzettömböt, tollat és nekivágtam. Azért egy női táskába mindezek igen szűkösen férnek el, de odáig nem vetemedtem, hogy hátizsákkal vágjak neki, mint a régi szép időkben.

Amikor átléptem a kampusz küszöbét egészen nosztalgikus hangulatba kerültem. Az első nap tétován bolyongtam az épületben, kitartóan kerestem a tantermet. Szerencsésen megtaláltam és az ajtó elé érve láttam, hogy már jó páran ülnek bent. Beléptem, és hirtelen miden szem rám szegeződött. Egy másodpercig azt sem tudtam, hogyan köszönjek. (Vagy már köszöntem?) Határozott próbáltam lenni, de belül nagyon izgultam. Hová üljek? Ha oda leülök, akkor soha többé nem választhatok másik széket? Felakasszam a kabátom? Kezdjek beszélgetésbe? Bámuljak magam elé? Ezt már a gimi elején sem tudtam és lám, azóta eltelt majdnem 20 év és cseppet sem lettem okosabb!

Fotó: wisegeek.com