A terhes-reflektorfényében
Terhességem alatt majdnem végig dolgoztam. Csupán az utolsó egy hónapot töltöttem otthon, ami nem aratott osztatlan sikert a családban, mert ők úgy képzelték, hogy majd hamarabb abbahagyom az utazgatást.
Én és a pocakom
Én ugyanis 60 kilométerre lakom az irodától, így napi szinten egy-egy órát autókáztam oda-vissza. Imádtam, megnyugtatott, kikapcsolt és tulajdonképpen úgy fogtam fel, hogy nem mindenkinek adatik meg napi két óra teljes nyugalom.
Szóval igen nagy volt már a hasam és én még mindig dolgoztam. Próbáltam ezzel a témával nem foglalkozni, mert meglátásom szerint a terhesség csupán átmeneti állapot és az égvilágon senkire sem tartozik rajtam és a szűkebb családomon kívül.
Ezért aztán rengeteg szituáció megdöbbentett. Volt egy nős kollégám, aki jó szándákkal ugyan, de állandóan a hasamat simogatta. Egyáltalán nem értettem. Eddig sem taperoltuk egymást a munkahelyen, mindketten házasok vagyunk és semminemű vonzalmat nem éreztünk egymás iránt. Nem tudtam mire vélni a dolgot.