Amióta anya lettem, elvárásaim vannak a játszótéren

Menekülés a homokvihar elől
Nagy „kedvencem” a homokszórás. Persze, a gyerek játszik, ismerkedik, de amikor már úgy érezzük magunkat, mint egy tornádó közelében, vágyom arra, hogy anyuka kapcsoljon és szóljon a csemetéjének, hogy keressen más elfoglaltságot. Én, ugye, mégsem szólhatok, így nem maradt más hátra, mint áthelyezzük a székhelyünket máshova. Köszönjük szépen!
Hintára várva…
Álltam én már fél órát egy hintára várva, miután két anyuka annyira jól elcsevegett, hogy észre sem vették, rajtuk kívül is van még valaki egy fővárosi játszótéren. Kétszer próbáltam elmondani nekik, hogy visszajönnénk, ha megmondják, meddig lökik a hintát (meg a sódert), de teljesen kizártak bennünket a világukból. Úgyhogy hoppon maradtunk. Engem meg mardosott a lelkiismeret-furdalás, hogy Lölőt becsaptam, meg az ígéretem ellenére nem lóbáltam délután.
Köszönöm, nem kérek!
Na, látod, ez az a mondat, amit még nem tud mondani a csemetém. Ezért, kérlek, ne is kínáld meg a gyermekem semmilyen harapnivalóval anélkül, hogy engem megkérdeznél előtte! Nem azért, mert ez a heppem, és mert kiszakadva a négy fal közül végre kötekedhetnék valakivel, hanem azért, mert nem tudhatod, nem allergiás-e a csemetém. Vagy, mondjuk, mert te cukros kekszet adsz a gyerekemnek, amit én nem teszek.