Feltettem magamnak a kérdést: anya vagyok-e egyáltalán?

Sok mindenben volt első ez a hét. Életemben először készítettem sütőtököt, először ült fel Lölő, majd rögtön aznap este a kádban fel is állt. És ezen a héten történt meg az első baleset is. Anyai szívem először szakadt meg úgy igazán…
barizsuzsi - blogger
Amikor tévednek a szülők
Hat és fél hónap után jelentem: téves minden eddigi elképzelésünk, miszerint Lölő egy lusta kiscica típus. Az igazság ezzel szemben az, hogy a mi kis Lölőkénk egy minden hájjal megkent (ez már kívülről is egészen jól látható), belevaló kis csibész, aki az első felülése napján a kád szélébe kapaszkodva egy pillanat alatt fel is állt. Ez utóbbi még csak esténként fordul elő (minden este), de úgy tűnik, a lába már készen áll minden fondorlatra, úgyhogy még a technikán kell egy kicsit finomítani. És akkor nem lesz megállás! Mármint neki igen, nekünk nem. Most jut eszembe: majdnem két hónapja írtam arról, hogy már-már gyanús a csend, hohó, azóta pedig mi minden változott! Szóval, nem mondom, hogy nem kapok frászt egyre többször… És még csak most lesz 7 hónapos!
Imádom ezt a nőt! :)
Az első "klasszikus" felülés után mindenhol ki kell próbálni az új tudományt
Oldalak
