Lifestyle

Anyatündér a konyhában, avagy így főzök a kisbabámnak

A látszat ellenére anyának igenis helye van a konyhában

Húsgolyók egyszerűen

Amióta megszületett Lölő, azon agyaltam, hogy adok majd húst neki. Valahogy nem állt össze a kép a fejemben, hogy a főzelékébe keverendő kis falatnyi darabokat hogyan tudom majd tárolni. Olyan gondolataim is voltak, hogy biztos minden alkalommal kell majd vennem egy csirkemellet, amiből lecsípek egy kicsit. Annyira boldog voltam, amikor rájöttem (illetve megtudtam), milyen jó kis fortélyok vannak erre is.

Íme, ahogy én készítettem…

Valóban vettem egy filézett csirkemellet, amit felkockáztam, majd vízben puhára főztem. Ezután a főzőlevet és a husit összeturmixoltam, és jégkockatartó híján egy apró muffinok sütésére használatos szilikon formába kávéskanalaztam. Kb. egy fél órára bedobtam a fagyasztóba szilikonostól, majd kikaptam onnan, és a (majdnem) golyókká fagyott darabokat kivettem a formából, bezacskóztam, végül betettem a mélyhűtőbe. Így hát nincs más teendőm, mint minden alkalommal kivenni egy darabot Lölő főzelékébe. Például.

A csirkemellből készült, fagyasztott golyócskákat bármikor elővehetjük a mélyhűtőből

Azt most hadd ne soroljam fel, mibe keverheted bele a csirkehusit, tudod te azt. :)

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      A körforgalomban sokan meg szokták szegni a szabályokat, de van egy dolog, amiért keményen büntet a rendőrség. Most felhívták a figyelmet, hogy ezt semmiképp nem csinálhatod az autóddal.
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...