Kirsten a filmforgatást követően az ominózus jelenetet minden idők egyik legkevésbé romantikus csókjaként írta le. Doug Lefler, a film rendezője egyébként egy 2022-es interjú során elárulta, miért döntöttek úgy, hogy ilyen bonyolulttá teszik a csókjelenet leforgatását. „Úgy tűnt, ez az egyetlen járható út, hogy valamit vizuálisan erőssé tegyünk, miközben kötődik magához a történethez is” – mondta. – „Nagyon illik Pókemberhez, hogy fejjel lefelé lóg a csók közben.” Nos, bár a színészek nem kifejezetten rajongtak az ötlet megvalósításáért, úgy tűnik, a rendezőnek igaza volt, az ominózus csókjelenet ugyanis két évtized elteltével is magával ragadja a közönséget.
Fotó: Pinterest