Sztárok

Nyílt titok volt a saját neméhez fűződő vonzalma: egyetlen férfit szeretett egész életében a nők imádott bálványa

Jean Marais a múlt század második felének egyik legnépszerűbb francia filmcsillaga volt, akiért nők milliói bolondultak, ő azonban sosem érdeklődött a szebbik nem iránt, ugyanis egész életében a férfiakat szerette.

Felvállalta másságát

Jean Villain-Marais néven Cherbourgban látta meg a napvilágot 1913. december 11-én, majd miután édesanyja néhány évvel később elhagyta az apját, Párizsban telepedett le. A színház világához kicsi kora óta vonzódott, azonban eleinte sok elutasításban volt része a szakma részéről, így alkalmi munkákból élt, esténként pedig színdarabokban és filmekben statisztált. 1937-ben aztán találkozott Jean Cocteau-val, a francia kulturális élet egyik meghatározó alakjával, akinek támogatásával elindulhatott a siker felé vezető úton. Tehetségének köszönhetően újabb és újabb ajtók nyíltak ki előtte, s egy csapásra meghódította a francia filmipart, ráadásul ellenállhatatlan sármja, maszkulin kisugárzása és csábító tekintete a női szíveket is megdobogtatta. Az utána epekedő hölgyeknek azonban semmi esélyük nem volt nála, ugyanis a saját neméhez vonzódott, ráadásul volt egy férfi az életében, akitől csak a halál választhatta el. Részletek a galériában!

Jean Marais a mentorán kívül is olyan kiváló rendezőkkel dolgozhatott mint Jean Renoir, Luchino Visconti. Hihetetlenül népszerű volt, filmjeire tódultak a nézők, akár kosztümös szerepet játszott, akár a nemzetközi szélhámost, Fantomast alakította, Louis de Funés ellenfeleként.
Kattints a további képekért!

Tyrone Powerért bomlottak a nők, a filmcsillag azonban állítólag mindvégig a férfiakhoz vonzódott, már ami a hálószobát illeti, ennek ellenére azonban háromszor is megnősült.

Leadfotó: Jean Claude Pierdet\INA via Getty Images
Forrás: MTI

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az Oroszlán életébe beköszönt a bőség időszaka. Napi horoszkóp!
Sztárok
A világmárkák ritkán szokták elismerni, ha valami kisiklott náluk, és inkább megvédik az álláspontjukat. Az Apple most nem ment bele a védekezésbe, inkább bocsánatot kért.
Egészség
A magyarok elég súlyos pénzeket szoktak kiadni a különböző vitaminokra. A szakértői vélemények is megoszlanak, valóban szükségünk van-e rájuk.