Ismét egy világhírű színésszel futhatsz össze Budapesten, de nehéz lesz a közelébe jutni

Az is kiderült, hogy Arnold Schwarzenegger miért látogat el újra Magyarországra.

A világhírű színész biztosan a barátjával is összefut majd

Sokan tudják, hogy Arnold Schwarzenegger igazán kedveli Magyarországot, ráadásul az egyik legjobb barátja is itt él, aki nem más, mint Szedlacskó Ádám. Ő abszolút nem celeb, és azt se igazán szereti, ha az Arnoldhoz fűződő kapcsolatáról faggatják.

A Flex Gym Budapest tulajdonosa anno azért elmondta, hogy 2015-ben találkozott először a világsztárral egy szemináriumon, és mivel a sofőrje is ő volt, így közelebb tudtak kerülni egymáshoz, amiből barátság lett.

Ádám hozzátette, hogy valóban nem a színészt, vagy Kalifornia korábbi kormányzóját látja a Arnoldban, hanem egy igazi barátot, akinek már abszolút nincs zavarban a társaságában. Igyekszik megőrizni a világsztár privát szféráját, ezért sem szokta megosztani senkivel, hogy éppen mikor futnak össze.

A galériánkban közben leleplezünk mindent Arnold Schwarzenegger budapesti látogatásáról, legalábbis amit eddig tudunk róla!

A Blikk szúrta ki, hogy hollywoodi hírekkel kapcsolatban általában jól értesült Návai Anikó Instagram-oldalán adta hírül, hogy hamarosan Budapestre érkezik az osztrák származású színészlegenda. Mivel filmforgatásról lesz szó, így egészen biztosan hosszabb időt tölt majd el nálunk.
Kattints a további képekért!

Nem ez lenne az első alkalom, hogy az Osztrák Tölgy kikacsint a párkapcsolatából.

Leadfotó: Flickr – illusztráció

Oldalak

Sztárok
Kereken 40 évvel ezelőtt robbantott kasszát a mozikban minden idők egyik leghíresebb akcióvígjátéka, a Beverly Hills-i zsaru. Idén nyáron megtekinthetjük a kultikus franchise következő - immáron...
Egészség
Az AstraZeneca gyógyszergyártó nagy bejelentést tett Covid-vakcinájáról, a halált okozó mellékhatásokkal is összefüggésbe hozott Vaxzevriáról.
Lifestyle
Az ultrafeldolgozott élelmiszerek azok, amelyek "a konyhában soha vagy ritkán használt összetevőket, vagy olyan adalékanyag-kategóriákat tartalmaznak, amelyek funkciója az, hogy a végterméket...