Veszélyben a karácsony, Jézusért váltságdíjat követelnek a bűnözők

A bűnözők TikTokon jelentkeztek be, hogy ellopták Jézust.

Ezt a karácsony így Kevin se mentheti meg

A karácsony a keresztények második legnagyobb ünnepe, amelyen Isten fia, Jézus Krisztus földi születésére emlékeznek. Természetesen nem az ajándékoknak kell ilyenkor előtérbe kerülnie, hanem a szeretetnek.

Jézus születésének történetét a Biblia Újszövetségének két evangéliuma, Máté és Lukács írja le. Eszerint Jézus anyja, Mária, a Szentlélek által teherbe esett, miközben jegyes volt Józseffel, aki Dávid király leszármazottja volt.

Jézus születését angyalok hirdették meg a betlehemi pásztoroknak, akik elmentek meglátogatni a gyermeket. Később napkeleti bölcsek is eljöttek, akik egy csillag vezetésével találtak rá Jézusra, és aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak neki, mint a zsidók Messiásának.

Jézus születésének pontos időpontja nem ismert, de a keresztény egyház a 4. században december 25-ét választotta ki, hogy összhangba hozza a téli napfordulóval és a pogány napisten-ünnepével.

Viszont mivan akkor, ha Jézus eltűnt, és bűnözők váltságdíjat követelnek érte TikTokon? A galériánkból kiderül!

„Jézuska ma velünk alszik, és ha nem teljesítitek a követelésünket, bántani fogjuk” – idézte a 24.hu a két férfit, akik veszélybe sodorva a karácsonyt, ellopták Jézust. A követeléseiket egy TikTok-videóban jelentették be, amit ide kattintva tudtok megnézni.
Kattints a további képekért!

Bár az alábbi négy fűszert leggyakrabban az ünnepi időszakban vesszük elő, érdemes őket év közben is a konyhai polc elején tárolni.

Leadfotó: Flickr – Illusztráció

Oldalak

Fashion&Beauty
A napokban rendezték meg a Schwarzkopf Gliss- For Every You PR eseményét, amelyen a Next Top Model Hungary versenyzői is jelen voltak és a Femcafe.hu-nak elárulták, hogy mi volt számukra a verseny...
Lifestyle
A Skorpió ma elárulva érezheti magát. Napi horoszkóp!
Sztárok
Lilli Palmer a múlt századi mozi egyik legcsillogóbb európai sztárja volt, akit különleges szépséggel áldott meg a sors, emellett nemcsak színésznőként, hanem sportolóként is sikeresnek mondhatta...