Katie Holmes a legegyszerűbb fekete ruhában is úgy mutat, mint egy istennő

Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a minap is tette New Yorkban.

Olyan volt, akár az álom

A divat világa folyamatosan változik, ám temérdek olyan ikon van, akik minden alkalommal képesek friss és izgalmas megjelenéssel előrukkolni, ezáltal pedig milliókat tudnak inspirálni a ruhaválasztásaikban – például Katie Holmes neve régóta egyet jelent az időtlen eleganciával, valamint a kifinomult, mégis modern öltözködéssel. A Batman: Kezdődik, a Jack és Jill, illetve az Ocean's 8 - Az évszázad átverése című filmek sztárja a kétezres években vált széles körben ismertté, és azóta is rendszeresen emlékezteti a nyilvánosságot arra, hogy stílusérzéke kifogástalan. Nemcsak a vörös szőnyegen, hanem a hétköznapi megjelenései során is gyakran inspirálja a divat szerelmeseit – esetében megfigyelhető, milyen remek érzékkel választ magának szezonális kabátokat, melyeket kiválóan építi bele az aktuálisan viselt outfitjébe. De a világhírű színésznő isteni ízlését leginkább az mutatja, hogy mindig képes egy klasszikus darabot váratlan részletekkel fűszerezni – legyen szó egy egyszerű fekete ruháról vagy egy hétköznapi farmer-póló-sneaker kombinációról, a szépségéről messzi földön híres celebritás mindig talál egy olyan különleges elemet, amellyel mesterien feldobja az összhatást. De a legtöbben azt is imádják benne, hogy ő maga nem fél visszanyúlni a régebbi stílusokhoz: egy korábbi cikkünkben azt jártuk körül, a 2024-es Council of Fashion Designers of America (CFDA) gálán egy isteni Carolina Herrera ruhát viselt, amely a 2010-es évek egyik különös trendjét reprezentálta, méghozzá a játékosságáról elhíresült colour-blockingot, melynek fő irányvonala a gazdag, jóformán merész színvilág, miközben a letisztultságra, valamint az egyszerűségre helyezi a hangsúlyt – ezt tükrözte a hírességen látott földig érő estélyi is, amely a rózsaszín és a vörös tónusait kombinálta. Nos, a figyelemfelkeltés ezúttal sem maradt el a részéről: a Broadway legújabb előadásának premierjén Katie új szintre emelte a peep-toe trendet, és bebizonyította, hogy a merész cipőválasztás a legegyszerűbb öltözéket is különlegessé varázsolhatja, emellett ismét rámutatott arra, hogy a divatot nem csupán követni lehet, hanem formálni is – és ehhez nincs szükség extravagáns ruhakölteményekre, csupán néhány tökéletesen megválasztott kiegészítőre. Ha kíváncsi vagy, milyen emlékezetes szettben kapták lencsevégre, kattints a galériára!

Katie Holmes nemrég az Othello Broadway-premierjén tündökölt New Yorkban, s bár nem szerepel a darabban, olyan sztárok mellett vonult fel a vörös szőnyegen, mint Denzel Washington és Jake Gyllenhaal. Az alkalomra egy letisztult, fekete, pánt nélküli ruhát választott a Khaite divatház kínálatából, amelynek különlegességét a szív alakú nyakkivágás alatt előbukkanó selyem melltartó adta. Az egyszerű, mégis nőies ruha tökéletes alapot biztosított egy merész kiegészítő számára: a színésznő cipőválasztása egy csapásra feldobta az összhatást.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Taylor Hill/WireImage/Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Elsőre teljesen egészségesnek tűnik néhány kaja a szupermarketben, és szívesen veszed le őket a polcról, de ha jobban utána nézel, ez már nincs teljesen így.
      Lifestyle
      Fokozottabban fog ellenőrizni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a húsvéti időszakban, írja az MTI.
      Home&Design
      Most dől el, milyen lesz a kerted idén nyáron. Íme, három különleges virág, amit ha most elültetsz, mindenki csodájára jár majd a virágágyásodnak.
      Lifestyle
      Van egy olyan konyhai maradék, amely a leandert buján virágzó bokorrá teszi, ha megfelelően alkalmazod ezt a titkos "szupertrágyát".
      Lifestyle
      Az inváziós faj egyedeit először 2023-ban észlelték Magyarországon, de úgy tűnik, idén sajnos visszatérhetnek.
      Sztárok
      A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher aláírása ékesíti azt a sisakot, amellyel a demencia elleni küzdelmet szeretnék támogatni a sportág jeles alakjai - írja az MTI.