Gondoltad volna? A tested atomjai évmilliókat töltöttek a galaxisunkon kívüli világűrben
Az univerzumban fellelhető elemek nagyobbik részét csillagok hozták létre magfúzió vagy szupernóva-robbanások révén. Az utóbbi esetben a frissen keletkezett anyagok szét is szóródtak a csillagközi világűrben, majd felhőkké álltak össze, hogy azokból ismét csillagok keletkezzenek.
Az atomok titkos élete
Így születtek meg a csillagok körül különböző objektumok (például holdak, planéták, aszteroidák, majd - a Naprendszerben - az emberi lények is). A kutatók sokáig azt gyanították, hogy a szupernóvák által kilökött anyag lassú tempóban sodródik, mielőtt új csillagrendszerek alakulának ki belőle. A 2010-es évek elején viszont rájöttek, hogy bizonyos atomok (vas, oxigén) a szupernóvák hatására kilökődhetnek a galaxisukból, és a gigantikus, kozmikus áramlatokba kerülhetnek. Ez az úgynevezett cirkumgalaktikus közeg. Az atomok később visszatérnek eredeti galaxisukba.
A szakemberek vadonatúj tanulmányukban a távoli csillagrendszerek csillagkörüli közegeit vették górcső alá - írja a Live Science. A kutatócsoport először azt bizonyította be, hogy a szénatomok a kozmikus áramlatokon keresztül újrahasznosulnak, majd ennél is izgalmasabb felfedezést tettek.