Sztárok

Nem tette zsebre, amit mondott: Lindsay Lohan gyerekként jól kiosztotta korábbi főnökét

A gyermeki pimaszság sokszor igen váratlan helyzeteket tud okozni.

Egy karrier kezdete

Lindsay Lohan neve hosszú évek óta összefonódik a hollywoodi filmiparral. Mindössze 11 évesen egy elképesztő alakítással indította el karrierjét az 1998-as Apád-anyád idejöjjön! című filmben. Az akkor még ifjú tehetség Lohan két szerepben is brillírozott, és már ebben az életkorában világossá tette, hogy rendkívüli színészi adottságokkal rendelkezik.

Lindsay Lohan szerepe mindkét ikertestvér, Annie James és Hallie Parker megformálásában rejlik, és már ebben a fiatal korban lenyűgözte a közönséget a két különböző karakter hiteles megjelenítésével. Annie, az angol lány, egy kifinomult, visszafogott gyermek, aki édesanyjával Londonban él, míg Hallie, a kaliforniai lány, élénk, pimasz és sokkal lazább, mint testvére. Lohan egyszerre hozta el a két lány teljesen eltérő személyiségét, miközben mindkét karakter szerethető és egyedi volt.

Lohan saját személyiségéből adódóan is tökéletesen illet a szerepre, ugyanis benne is ott volt a pimaszság, aminek hangot is adott a film premierjén.

Kattints a galériára, hogy megtudd, mit mondott az ifjú színésznő!

Lohan a „Watch What Happens Live with Andy Cohen” című műsorban mesélt a film premierjén történt érdekes beszélgetésről. A Disney akkori vezérigazgatójával, Michael Eisnerrel találkozott, aki egy különös kérdést tett fel neki.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Getty Images / NBC
Forrás: Business Insider

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Utazás
      A télnél minden jobb lehet, nem igaz? Nos, ennyire azért nem egyszerű a képlet: a mostani időjárás-változás nem csupán örömöt hoz az életünkbe.
      Lifestyle
      Példa nélküli esettel állunk szemben, hiszen Magyarországon még soha senkire nem szabtak ki ilyen tetemes pénzbírságot.
      Sztárok
      Becézés terén a brit királyi család igencsak találékonynak bizonyul, és főként igaz ez III. Károly királyra, aki frappáns ragadványnevet eszelt ki menyének, Meghan Markle-nek.
      Sztárok
      Mi történhetett? Hiszen Pitt egy hónappal ezelőtt még a megszokott fizimiskájával tűnt fel Abu Dhabiban, ahol új, a Forma-1 kulisszái mögé vezető filmjét forgatta.
      Egészség
      Öt évvel ezelőtt robbant ki a koronavírus-járvány, az utóbbi évtizedek legsúlyosabb globális egészségügyi válsága. A CIA jelentése most végre felfedte, honnan indult ki a pandémia, mely emberek...
      Lifestyle
      Ha ezek közé a csillagjegyek közé tartozol, érdemes most különösen figyelni a körülötted zajló eseményekre, és meghallani a sors apró figyelmeztetéseit.