Sztárok

Vége a hallgatásnak: Kamilla királyné most először beszélt a nyilvánosság előtt súlyos egészségügyi problémájáról

III. Károly brit király felesége az utóbbi hetekben sokkal kevesebb hivatalos feladatot vállalt, mivel elhatalmasodott rajta egy makacs betegség, melyről mindeddig nem ejtett szót a nyilvánosságban.

Sokkal kevesebb hivatalos feladatot vállalt, mint máskor

A brit királyi család hűséges hívei hamar felfigyeltek rá, hogy az utóbbi időben a megszokottnál sokkal ritkábban tűnt fel a nyilvánosságban III. Károly brit király felesége, Kamilla. November elején tudta meg a közvélemény, hogy a királyné mellkasi fertőzéssel küzd, ám az állapotával kapcsolatban semmilyen konkrétum nem szivárgott ki a Buckingham-palotából. A rajongók borúlátását most jórészt a közelmúlt eseményei táplálták: 2024 elején előbb az uralkodóról, majd menyéről, Katalin walesi hercegnéről derült ki, hogy rákbetegség támadta meg a szervezetét (a biztos gyógyulás érdekében mindketten hosszabb pihenőre vonultak), és bár Kamilla esetében - szerencsére - nem ez a helyzet, a 77 éves egészségügyi problémája is mély aggodalmat váltott ki a királyi família tisztelőiből. III. Károly felesége most végre megtörte a csendet, és nyilvánosan is beszélt a betegségéről, mely már hosszú ideje akadályozza a munkájában.

Kamilla kedden részt vett a Tamím katari emír és felesége tiszteletére a Buckingham-palotában rendezett fogadáson, ahol elárulta, hogy mellkasi fertőzése valójában a tüdőgyulladás egy formája.
Kattints a további képekért!

Kamillába valószínűleg beleégtek anyósa elképesztő szavai, ugyanis a királynő bizony nem kertelt, és néhány pohár ital után őszintén elmondta, mit is gondol valójában fia nejéről.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...