Lifestyle

Közleményt adott ki a katasztrófavédelem: tragédia is lehet abból, ha nem figyelsz erre az "apróságra" karácsonykor

Rendkívül fontos óvintézkedésre figyelmeztet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-hez eljuttatott friss közleményében.

Ebben az esetben inkább ne is gyújtsuk meg a gyertyákat

Mukics Dániel arra hívta fel a figyelmet, hogy az adventi gyertyagyújtás időszakában, illetve azt követően naponta átlagosan 24 otthonban csapnak fel a lángok, vagyis óránként keletkezik egy lakástűz, illetve évente mintegy 50-60 eset hozható összefüggésbe az adventi koszorúval.

"Ha nincs a gyertyák alatt fém alátét, amint leég a gyertya, meggyullad a koszorú is, és ha nem észleljük időben a tüzet, a lángok a bútorokra, majd a szobára is átterjednek" – mutatott rá a szóvivő.

Hozzátette, hogy akár vásárolunk, akár magunk készítjük az adventi koszorút, ügyeljünk rá, hogy a gyertyák alatt legyen gyertyatüske és ha nincs ilyen, inkább ne gyújtsuk meg gyertyákat. "A koszorút olyan helyre tegyük, ahol nincsenek éghető tárgyak és anyagok, az égő gyertyát pedig egy percre se hagyjuk felügyelet nélkül" – fogalmazott.

Hozzátette: mivel a karácsonyfának szánt fenyőket jóval a megvásárlás előtt kivágják, így azok a fűtött lakásban hamar kiszáradnak és egy kiszáradt fenyő olyan jól ég, hogy ha egy ponton meggyullad, néhány másodperc és az egész fa, nem sokkal később pedig a környezete is lángokban áll.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a fenyő kiszáradását azzal lehet késleltetni, ha díszítésig egy vödör vízben tároljuk, illetve vannak olyan fenyőtalpak is, amelyekben vízben áll a fenyő, ezzel pedig magasabb lesz a nedvességtartalma és nehezebben gyullad meg. A szóvivő azt tanácsolja, hogy a karácsonyfát fűtőeszköztől és más hőforrástól legalább másfél méterre tegyük, azt ne díszítsük gyertyákkal, csillagszórókkal, hagyományos izzójú fényfüzérekkel, inkább LED égősort tegyünk rájuk, és éjszakára ezt is kapcsoljuk ki.
Kattints a további képekért!

Mélyen a zsebedbe kell majd nyúlnod, ha idén karácsonykor is szeretnél majd fát díszíteni.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Rengeteg sztár is erre a diétára esküszik, nem véletlenül, hiszen gyorsan lehet vele sokat fogyni vízhajtó hatásának köszönhetően.
      Lifestyle
      Bárhogyan is, ha kedveled az illatot, magabiztosabbnak érezheted magad, és boldogságot sugárzol – ami már önmagában is vonzóvá tesz mindenki számára, akivel találkozol.
      Sztárok
      Tótfalusi Fanni, Bényi Ildikó egyetlen gyermeke óriási bejelentést tett Facebook-oldalán, melynek minden bizonnyal a márciusban elhunyt műsorvezető is nagyon örülne.
      Sztárok
      Kiss Márk ezúttal is kivételes kreációt álmodott meg a TV2 műsorvezetője számára, amihez foghatót még nem láthattunk Claudián.
      Lifestyle
      Az Ikreknek meglepő fordulatot tartogatnak a csillagok. Napi horoszkóp.