Szívdöglesztő pasi lett a Hetedik mennyország tinisztárjából: 50 évesen is megőrülnek érte a nők – Fotók

Barry Watson a Hetedik mennyország című sorozatnak köszönhetően robbant be a köztudatba, és szélsebességgel vált a nézők nagy kedvencévé. Kíváncsi vagy, hogyan fest most, 50 esztendősen?

Piszkosul jól néz ki

Az 1996-ban debütáló Hetedik mennyország sorozat nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is hatalmas sikert aratott, és hosszú éveken át a nézők kedvence maradt. A sorozat, amely egy protestáns lelkész családjának életét követte, számos tehetséges színésznek, köztük Barry Watsonnak is lehetőséget adott, hogy bontogatni kezdje szárnyait a szórakoztatóiparban. A Camden família legidősebb fiát, Mattet alakító jóképű színész akkor 22 éves volt, ellenállhatatlan sármjával, csábító mosolyával és félhosszú, dús frizurájával pedig pillanatok alatt az ujja köré csavarta a női nézőket, így nem túlzás rá a kilencvenes évek egyik közkedvelt szívtiprójaként hivatkozni. A széria 2007-ben ért véget, azóta pedig természetesen Watson sokat változott, idén már az 50. születésnapját ünnepelte, friss fotóit végigmustrálva azonban továbbra is kijelenthető, hogy még mindig nagyon vonzó. Galériánkban megmutatjuk, hogyan fest napjainkban:

A Hetedik mennyország 11 évadon át futott, ez idő alatt pedig rengeteg nézőt hódított meg, a főszereplőknek pedig örökre sikerült belopniuk magukat a rajongók szívébe. Az egyik legnépszerűbb karakter a 7 gyermekes família legidősebb utódja, a sármos Matt Camden volt, akiből a történet szerint orvos lett.
Kattints a további képekért!

Ha Neville Longbotom nevét említjük, biztosan neked is egy kissé pufók, félénk és szégyenlős fiú arca ugrik be – pedig a varázslótanoncot alakító színészre napjainkban ezen tulajdonságok már korántsem igazak!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A Mérleget akkora csalódás éri, ami az egész hétvégéjét beárnyékolhatja. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
Persze egyáltalán nem kell megijednünk ettől a zöldségtől, inkább csak oda kell figyelni arra, hogyan fogyasztjuk.
Utazás
Napimádók figyelem: Ide tervezzetek utazást februárban, ha meleg időre vágytok!
Sztárok
Majka felesége, Majoros Hajni most mindenki előtt felvállalta, hogy milyen műtéten kellett átesnie, egyszerűen nem volt visszaút.
Lifestyle
Váratlan, de pozitív fordulatok várnak az Oroszlánra, akár párban élő, akár egyedülálló. Íme a februári szerelmi horoszkóp.
Lifestyle
A Pedagógusok Szakszervezete arra kérte a kormányt, hogy vizsgálja felül a telefonok elzárásának gyakorlatát.