Rúzsa Magdi a Megasztárról: Bizonyos előadókhoz annyira elkezdtem kötődni, hogy a versenynek azon a pontján még nem lett volna szabad

Rúzsa Magdi először vállalt el tévés szereplést a visszatérő Megasztár hetedik évadában, mint zsűri, a tehetségkutató sajtónapján pedig többek között arról mesélt szerkesztőségünknek, mit gondol a versenyzőkről, illetve van-e olyan dolog, amitől tart az élő show-ban.

Vasárnap jön az első élő adás

Rúzsa Magdi 2006-ban nyerte meg a Megasztárt, melyben akkora népszerűségre tett szert, hogy azóta is hazánk egyik legjobban kedvelt énekesnőjének mondhatja magát. Dalai óriási slágerek lettek, koncertjein tömegek dalolnak vele együtt, népszerűségéhez pedig jelentősen hozzájárul kedves és bájos természete is. Éppen ezért nem csoda, hogy rajongóit nagy örömként érte, mikor kiderült: Molnár Ferenc Caramel, Marics Peti, Papp Szabi és Marsalkó Dávid mellett ő is zsűrizni fog a tehetségkutató hetedik szériájában. Az énekesnő először tűnik fel ilyen szerepben, így már maga a válogató is számos váratlan fordulatot és meglepetést tartogatott számára, elmondása szerint pedig van olyan dolog, amit visszatekintve már másképp csinálna – többek között erről is részletesen mesélt a Femcafe.hu-nak a műsor keddi sajtónapján, emellett kitért arra, mit gondol a mezőnyről, de elárulta azt is, háromgyermekes édesanyaként hogyan sikerül egyensúlyt teremtenie a munka és a magánélet között.

"Ez picit olyan, mint az orvos meg a páciens viszonya. Nem kezdhetsz el ennyire kötődni. Én bizonyos előadókhoz annyira elkezdtem kötődni és ragaszkodni, hogy a versenynek azon a pontján még nem lett volna szabad" - fogalmazott többek között az énekesnő.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

A neves énekesnő is helyet foglal a Megasztár új évadának ötfős zsűrijében, korábban viszont versenyzőként csillogtatta meg képességeit a produkcióban. Rúzsa Magdi nemrégiben azt is felidézte, hogyan fonódott össze a magánélete a közönségkedvenc tehetségkutatóval.

Leadfotó: Femcafe.hu

Oldalak

Sztárok
Újabb dráma van kibontakozóban: III. Károly király messziről el akarja kerülni hamarosan Londonba érkező fiát, Harry herceget, a háttérben pedig komoly indok áll.
Lifestyle
Ma valamilyen módon a figyelem középpontjába kerülhet a Mérleg. Napi horoszkóp.
Fashion&Beauty
Noha Sarolta hercegnő egyelőre csupán egy tízéves kislány életét éli, a háttérben már most egy történelmi jelentőségű királyi szerep körvonalazódik körülötte – bizonyos dolgoknak azonban egy darabig...
Egészség
Először is fontos, hogy különbséget tudjunk tenni a szimpla nátha, és az influenza között.
Utazás
Persze abszolút nem mindegy, hogy valamelyik utas találja meg, vagy a MÁV személyzete.
Fashion&Beauty
Télen sem kell lemondanunk a kényelemről – a melegítőszettek már nem csak otthonra valók! A 2026-os téli szezonban a loungewear a városi stílus alappillére lett: egyszerre kényelmes, trendi és...