Utazás

Tragikus véget ért a repülőút: az ülésében halt meg a pilóta, drámai elhatározásra jutottak a kollégái

A Turkish Airlines nevű török légitársaság járata Seattle-ből tartott Isztambulba, amikor a pilóta hirtelen eszméletét vesztette.

Tragédia a fellegek között

Bár munkájuk izgalmasnak és sokrétűnek tűnhet, na meg eléggé jól is keresnek, azért mégsem irigyeljük a repülőgép-pilótákat. Óriási felelősség nyugszik ugyanis a vállukon: elég egy rossz mozdulat, egy helytelen döntés - amit sokszor a másodperc törtrésze alatt kell meghozni -, és máris utasok százainak életét sodorják veszélybe. Sőt, ehhez valójában nincs is szükség merész elhatározásokra vagy súlyos hibákra: elég hozzá az is, ha a pilóta hirtelen eszméletét veszti a repülőút kellős közepén. Nos, nemrégiben ez történt a Turkish Airlines nevű török légitársaság Seattle-ből Isztambulba tartó járatán is. Ha kíváncsi vagy a megrázó történet folytatására, irány a galéria!

A pilóta röviddel indulás után lett rosszul, emiatt a másodpilóták úgy döntöttek, kényszerleszállást hajtanak végre.
Kattints a további képekért!

A légitársaság azonban ezzel elég jó promót csinált a felnőtt besorolású filmnek, amiből a gyerekek is kaptak ízelítőt.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Lifestyle
A Chrome böngészőt használva nemsokára az eddigieknél jóval egyszerűbben derítheted majd ki, hogy egy weboldal valóban megbízható-e.
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Christmas
Sokan döntenek úgy, hogy vágott fenyőt vesznek karácsonyra. Van néhány dolog, amire figyelned kell, ha nem akarsz rossz fát választani.
Sztárok
III. Károly brit király felesége az utóbbi hetekben sokkal kevesebb hivatalos feladatot vállalt, mivel elhatalmasodott rajta egy makacs betegség, melyről mindeddig nem ejtett szót a nyilvánosságban.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.