Utazás

A hét elején látványos felmelegedés indul, aztán jön a feketeleves: a hátunk közepére sem kívánjuk majd, ami következik

Ismét kegyetlen tréfát űz velünk az időjárás.

Már csak merő illúzió az indián nyár?

Idén meglehetősen kurtára sikeredett a vénasszonyok nyara: bár szeptember első napjaiban még júliusi-augusztusi hőség uralkodott Magyarországon, a Boris ciklon mindent megváltoztatott - jelentős mennyiségű csapadék érkezett hazánkba, és olyan lehűlést kaptunk a nyakunkba, amilyenre egyikünk sem számított. Október első napjai sem a felhőtlen meleg és a békés napsütés jegyében teltek, ám a HungaorMet Zrt. legfrissebb előrejelzése szerint a hét elején fordul a kocka: végre-valahára láthatáron az újabb felmelegedés. Igaz, sajnos ennek sem fogunk sokáig örülni, a hőn áhított indián nyár ugyanis nem tér többé vissza a szezonban. Ha kíváncsi vagy minden fontos részletre, kattints a galériára, és olvass tovább!

Hétfőn hazánk nagy részén már napos, csapadékmentes időre van kilátás kevés gomolyfelhővel, északkeleten azonban várhatóan csak a déli óráktól csökken a felhőzet. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül, délnyugaton egy-egy erős lökés is lehet. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Lifestyle
A mai nappal kezdetét vette a kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve: cikkünkben most eláruljuk, mire számíthatnak az előrejelzések szerint idén a különböző jegyek.
Sztárok
Egészség
Bár egy alapvetően a szervezet számára nagyon fontos és általános vitaminról van szó, az adagolását illetően azért nem árt vele vigyázni.
Sztárok
A 49 éves Eva Longoria sokakat lenyűgözött a közelmúltban közzétett fürdőruhás fotóival, ám többen is kiszúrtak egy érdekes részletet, amit a poszt alatti kommentszekcióban is téma tárgya lett.
Fashion&Beauty
Madonna 28 esztendős lánya, Lourdes Leon merész, teljesen átlátszó szerelésben hódította meg a párizsi divathetet.
Lifestyle
A Bak ma bármit elérhet, amit a fejébe vesz. Napi horoszkóp.