Egészség

Világszerte milliók életét követelheti a járvány, ami ma még nem tűnik komoly fenyegetésnek

Csaknem 40 millió ember halálát okozhatja közvetlenül az antibiotikum-rezisztencia a következő negyedszázadban, további 169 millió ember halálához pedig közvetetten járulhat hozzá a probléma - derült ki a The Lancet című szaklapban kedden megjelent új tanulmányból, amely szerint azonban még mindig nem késő elkerülni a legrosszabbat.

Nem hatnak rájuk az antibakteriális kezelések

Jó ideje aggasztja a kutatókat, hogy a baktériumok és más kórokozók az antibiotikumok túlzott használata miatt oly módon mutálódhatnak, hogy az antibakteriális kezelések már nem hatnak rájuk. A tudósok várakozásai szerint ez a trend egyre csak súlyosbodhat.

A seattle-i Washingtoni Egyetem kutatói több mint 520 millió ember egészségügyi adatait dolgozták fel, és megállapították, hogy 1990 és 2021 között világszerte több mint egymillió ember halt meg közvetlenül antibiotikum-rezisztencia következtében. Ebben a három évtizedben több mint 50 százalékkal csökkent az antibiotikum-rezisztenciával összefüggő gyermekhalálozások száma az 5 év alattiak körében. Ennek hátterében az áll, hogy sokkal hatékonyabbá vált a prevenció és a fertőzések kezelése ebben a korosztályban. Mindeközben a baktériumok ellenállóbbá válása sokkal nagyobb veszélyt jelent a 70 év feletti idősekre, az ő körükben 80 százalékkal emelkedett az ilyen jellegű halálozások száma.

Ha változatlan marad az antibiotikumok használata, 2050-re a rezisztenciával közvetlenül összefüggő éves halálozások száma elérheti az 1,91 milliót, a közvetetten ahhoz köthető halálesetek száma pedig a 8,22 milliót.
Kattints a további képekért!

Ritka vírusba halt bele egy ember az Egyesült Államokban: az illető azt követően került kórházba, hogy megcsípte egy szúnyog. Mutatunk mindent, amit tudni érdemes az keleti ló-encephalitis (EEE) vírusról.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Egészség
      Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
      Lifestyle
      A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.