3 évet kellett várni erre: Kucsera Gábor Stana Alexandrával bizonyít a táncparketten – Interjú

Kucsera Gábort sokáig nem érdekelte, hogy szerepeljen a Dancing with the Stars-ban, az 5. évadra érkezett felkérésre azonban már igent mondott – többek között erről is beszélt a világ- és Európa-bajnok kajakozó a Femcafe.hu-nak.

Együtt lépnek a parkettre

Vége a találgatásoknak, hétfő este kiderült, kik azok a hírességek, akik 2024-ben parkettre állnak profi táncpartnereikkel a Dancing with the Starsban, hogy látványos produkciókkal hétről hétre lenyűgözzék a háromtagú zsűrit – Ördög Nórát, Szente Vajkot és Juronics Tamást –, no meg persze a nézőket. Az október 26-án startoló ötödik évadról már most sejteni lehet, hogy számos izgalmat, drámai pillanatot és fordulatot tartogat, ráadásul több olyan celebritás is megcsillogtathatja majd tehetségét, akitől eddig nagyon távol állt a tánc – ilyen például a sport világából érkező Kucsera Gábor is, aki korábban többször is kapott már felkérést a showműsorra, ő maga azonban egészen idáig elzárkózott a lehetőségtől. Idén azonban úgy döntött, belevág ebbe az újfajta kalandba, méghozzá Stana Alexandra párjaként, akivel már nagyon várják, hogy felszántsák a színpadot az első élő show-ban.

„Szeretem a kihívásokat, szeretek kilépni a komfortzónámból. Én azt vallom, hogy egy embernek ki kell lépnie ahhoz, hogy tudjon fejlődni, vagy jobban megismerje önmagát” – nyilatkozta a világ- és Európa-bajnok kajakozó, partnere pedig nagyon örül annak, hogy együtt bizonyíthatják be talentumukat. „Nagyon örültem a Gábornak. Mi a múltból ismerjük egymást valamennyire (…) Nem volt probléma azzal, hogy örüljünk egymásnak” – árulta el Alexandra.

A teljes interjút az alábbi videóban tudod meghallgatni:

Végre leleplezték hivatalosan, hogy kik lesznek a Dancing with the Stars legújabb évadának a szereplői. Az előző szezonban még szerelem is kialakult.

Leadfotó: Femcafe

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Sztárok
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Fashion&Beauty
Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
Lifestyle
A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
Lifestyle
Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.