Jennifer Aniston olyan ruhában mutatkozott az Emmy-gálán, hogy mindenkinek elakadt a lélegzete

Jennifer Aniston jó párszor okozott már felejthetetlen divatpillanatot a vörös szőnyegen, az idei Emmy-gálán azonban minden eddigi megjelenését felülmúlta.

Nem lehet elmenni mellette szó nélkül

Szeptember 15-én adták át a 76. Emmy-díjakat a Los Angeles-i Peacock színházban, az impozáns rendezvényen pedig ezúttal is összegyűlt a sztárvilág krémje. Ilyenkor kivétel nélkül mindenki igyekszik kihozni megjelenéséből a legtöbbet, így az esemény a divat szerelmeseinek is rengeteg izgalmat és különlegességet tartogat, hiszen bőven lehet csemegézni a szebbnél szebb ruhaköltemények között. Természetesen ez idén is pontosan így történt: nehéz lenne feketén-fehéren kijelenteni, ki mutatott a legcsodásabban az A-listás hírességek közül, ugyanis mind ragyogóan festettek, viszont feltűnt egy bizonyos kreáció, ami azonnal felkeltette a jelenlévők figyelmét – viselője pedig nem más volt, mint Jennifer Aniston. A színésznőnek már megannyi alkalommal sikerült lenyűgöznie a nagyérdeműt mesés ruhaválasztásával, ám most még önmagát is túlszárnyalta. Galériánkban megmutatjuk, milyen ámultba ejtően nézett ki:

Jennifer Aniston egyik szuperképessége, hogy még az egyszerű, teljesen letisztult, bármiféle extravaganciát nélkülöző szerelésből is képes kihozni a maximumot, és úgy viselni azt, hogy mindenki tetszését elnyerje.
Kattints a további képekért!

Jennifer Aniston, a szépség és stílus időtlen ikonja, egyszerű bájával és ragyogó kaliforniai sugárzásával olyan életstílust testesít meg, amit sokan irigyelnek.

Leadfotó: Gilbert Flores/Variety via Getty Images

Forrás: Page Six

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Utalvány vagy bankkártyára utalás - sokan továbbra is csak a már két ismert opcióról tudnak, pedig a palackok visszaváltásánál igenis távozhatunk készpénzzel az üzletből. Mutatjuk, hogyan.
Lifestyle
Egyáltalán nem baj, hogy a paradicsomot a hűtőben tároljuk a téli hónapokban is, de mielőtt megennéd, ki kell venni a frizsiderből.
Lifestyle
A termálvizeknek számos kedvező hatása van a szervezetünk egészére. Ezek a jótékony hatások részben a betegségek megelőzésében játszanak szerepet, részben a már meglévő egészségügyi problémák...
Sztárok
Nem akármire lettek figyelmesek a brit királyi család szemfüles rajongói, amikor górcső alá vették Harry herceg és Meghan Markle idei karácsonyi üdvözlőlapján.
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...