Sztárok

Friss fotón Benedek Tibor rég nem látott fia: a 17 éves Mór szakasztott úgy néz ki, mint legendás édesapja

A négy évvel ezelőtt elhunyt vízilabdázó nagyobbik gyermeke, Mór mára édesapja nyomdokaiba lépett.

Mérhetetlenül büszke lenne a fiára

A négy évvel ezelőtt elhunyt legendás vízilabdázó, Benedek Tibor még jóformán gyermek volt, amikor először találkozott majdani feleségével - és gyermekei anyjával -, Epres Pannival. Szerelem szövődött közöttük, mely azonban eleinte nem bizonyult túlságosan tartósnak: a fiatalok útjai egy idő után elváltak, az ezredforduló után azonban megint felhorgadtak régi érzelmeik. 2003-ban újraforrósították korábbi románcukat, és ezúttal révbe is értek. A zseniális vízilabdázó és a népszerű modell végül 2010-ben kötötte össze az életét, ám ekkorra már világra jöttek közös gyermekeik is. Fiuk, Mór 2007-ben, leányuk, Barka pedig 2009-ben született meg. A háromszoros olimpiai bajnok, Európa- és világbajnok Benedek mérhetetlenül büszke volna elsőszülött gyermekére, ha tudná, hogy Mór mára az általa kitaposott ösvényen halad a hangos sikerek felé. A 17 esztendős sztárcsemetét régóta nem láthattuk a nyilvánosságban, most viszont fantasztikus fotó készült róla.

Benedek Tibor 2020 nyarán, életének 48. évében, hosszú és méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából. A felejthetetlen vízilabdázó öröksége azonban mindmáig tovább él, s erőteljesen hat a sportág ifjú képviselőire - többek között fiára, Mórra is, aki mostanság szebbnél szebb sikereket arat a medencében.
Kattints a további képekért!

Angelina Jolie-t a paparazzók rendkívül ritkán fotózzák le 15 éves fia, Knox társaságában. A fiatalember azonban most - hosszú idő után - ismét kilépett "a rivaldafénybe."

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Fashion&Beauty
      Nem csupán egy irodai viselet része, hanem egy kreatív, sokoldalúan variálható kiegészítő, amely egy kis extra karaktert ad bármilyen outfithez!
      Lifestyle
      Szakmai téren fellendülés várható az Oroszlán számára. Napi horoszkóp.
      Sztárok
      Clint Eastwood lánya hatalmas szenzációt keltett nemrég bámulatos megjelenésével: a 31 éves Francesca elegáns fekete ruhában lépett a vörös szőnyegre a Queen of the Ring című film premierjén New...
      Home&Design
      Amikor az ablakok dekorálásáról van szó, a választás nemcsak esztétikai, hanem funkcionális szempontból is nagy jelentőséggel bír. A függönyök és drapériák közötti döntés sokszor nem könnyű, mivel...
      Lifestyle