Utazás

Vigyázat! Nagyot koppanhatsz, ha te is ezen a paradicsomi szépségű spanyol szigeten nyaralnál az idén

Megszorító intézkedésekkel korlátoznák a tömegturizmust Mallorca fővárosában, Palmában - írja az MTI.

Kemény korlátozások

Jaime Martínez polgármester tájékoztatása szerint nem adnának engedélyt újabb ingatlanok turisztikai célú bérbeadására, mivel a mintegy 450 ezer lakosú városban több mint 50 ezer szálláshely található.

A város bizonyos turisztikailag zsúfolt területein, mint például a Paseo Marítimo vagy a Playa de Palma szakaszán mérsékelnék az éjszakai szórakozóhelyek, bárok számát, úgy, hogy új kérelmeket nem hagynának jóvá a megszűnő létesítmények helyén sem.

Ezért a fentieken túl korlátozást vezetnének be a kikötőbe érkező szállodahajókra is, akár számuk, akár méretük felső határának megszabásával, a városba ilyen módon kiránduló utasoknak pedig belépési díjat kellene fizetniük.

Az elképzelések szerint kvótát állapítanának meg a belvárosba behajtó bérautók számára is, ahogy a csoportos idegenvezetések limitálása is szerepel a tervek között.

A múlt hétvégén 10 ezer ember tüntetett a tömegturizmus ellen Palma városában. Amiatt tiltakoztak, hogy a túl sok látogató tönkre teszi a várost, ellehetetleníti a helyiek életét, a bérlakások pedig megfizethetetlenek a turisztikai célú kiadások miatt, a szigetek kormánya ezért egy új turisztikai modell kidolgozásával orvosolná a problémát.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) adatai szerint tavaly Katalónia után a Baleár-szigetekre utazott a legtöbb külföldi turista, több mint 14 millióan. A térség GDP-jének 45 százaléka ebből az ágazatból származik.

A COVID-19 járvány óta sok minden megváltozott az utazási szektorban, és a turisták egyik fő kérdése most az: Mennyi borravalót kell adni külföldön?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Utazás
Sztárok
A rajongók már kezdenek találgatni, hogy Tóth Gabi és Papp Máté Bence képes lesz-e olyan messzire jutni, mint Krausz Gáborék.
Sztárok
Beyoncénak és testvérének, Solange-nak volt kitől örökölniük a szépségüket: édesanyjuk, Tina rendkívül vonzó nő, azt pedig egyáltalán nem mondanánk meg róla, hogy 70 éves.
Fashion&Beauty
Katie Holmes stílusából rengeteget lehet inspirálódni, főleg ha réteges öltözködésről van szó, hiszen az általa viselt darabokat nagy alapossággal és kiváló érzékkel válogatja össze – a végeredmény...