Sztárok

Teljesen megsüketült, mégis filmet forgat a 75 esztendős Verebes István

A legendás színész-rendező 40 év után új filmben szerepel: a Nemzeti Film Intézet támogatásával készülő A királytalálkozóban Szilézia idős fejedelmét formálja meg.

"Mindig is utáltam filmet forgatni"

A forgatáson a Blikk is felkereste a honi színházművészet 75 esztendős legendáját, aki nem pusztán a készülő történelmi alkotással, hanem siketségével kapcsolatban is meglepő titkokat árult el. "A rendezővel, Pozsgai Zsolttal baráti a viszonyunk, becsülöm a munkáit. Amikor megkeresett, nem húztam a szám, aztán elküldte a forgatókönyvet, a szerep is nagyon tetszett, így végül igent mondtam. Pedig mindig is utáltam filmet forgatni, mert utálok órákat várni. Nemcsak színészként, de rendezőként is lett volna lehetőségem filmezni, de nem akartam. Érdekes, mert a két fiam ezzel foglalkozik, és ők imádják" - árulta el a Blikknek Verebes, hozzátéve: az éjszakai jelenetek felvétele különös kihívás elé állította.

"Nagyjából hat éve van szükségem hallókészülékre, mert anélkül semmit nem hallok. Nappal használom, este pedig kiveszem, mert éjszaka kell töltenem. Nos, ez a rend most felborult, az esti jelenteknél ugyanis muszáj volt használnom, így napközben töltöttem. Elég kellemetlen volt, hogy egész nap hiába szóltak hozzám, nem hallottam semmit. Képzeljék, a készülék állami támogatással együtt 600 ezer forintba kerül. Nem tudom, egy átlag nyugdíjas ezt hogy tudja magának megengedni..." - fogalmazott Verebes.
Kattints a további képekért!

Csak ősszel tér vissza a színpadra a neves magyar énekesnő, Keresztes Ildikó. Az 59 éves híresség a Nők Lapjának árulta el, hogy nemrégiben daganatot találtak az agyában, s egy műtéteni s átesett.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Home&Design
A TikTok népe most azt szeretné, ha a hűtőnket is dekorálnánk...belülről.
Fashion&Beauty
Elég bizarr divattrend ütötte fel mostanság a fejét a sztárok körében.
Lifestyle
A kiadós csapadékot okozó mediterrán ciklon lassanként távozik térségünkből hétvégén, de már lehet látni, hogy a hullámzó front mikor éri el Magyarországot a következő héten.