Justin Bieber elárulta a titkot: nyomós oka volt arra Hailey-nek, miért nem akart korábban gyereket

Május elején osztotta meg a hírt Justin Bieber az Instagramon, hogy feleségével, Hailey-vel az első közös gyermeküket várják. A popsztár nemrég azt is elárulta, miért nem akart eddig Hailey családot alapítani.

Bieber-Baldwin-Gomez féle szerelmi háromszög

Először 2009-ben találkozott Justin Bieber és Hailey Baldwin a Today showban. Az akkor 12 éves Hailey még szégyenlősen rázott kezet a sztárral. Két évvel az első találkozásuk után újra lefotózták őket Justin Never Say Never című dokumentumfilmjének 2011-es premierjén New Yorkban.

2014-ben még javában tagadták, hogy együtt lennének, és arra hivatkoztak, hogy csak barátok, de aztán 2016-ban felvállalták azt, hogy nyitott kapcsolatban élnek. Végül ugyanebben az évben szakítottak.

Nemsokára, Justin újra összejött Selena Gomezzel (először 2010 és 2012 között jártak), akivel 2017 októberétől 2018 márciusáig volt együtt. Röviddel a szakítás után az egész internetet sokkolták azzal, hogy a kétszeres Grammy-díjas kanadai pop- és R&B-énekes feltette a nagy kérdést Hailey-nek, aki természetesen igent mondott rá, és szeptemberben összeköltöztek, valamint össze is házasodtak. Onnantól kezdve mindig is téma volt Hailey és Justin Bieber életében a gyerekvállalás kérdése. De miért csak mostanában került sor a családalapításra?

Kattints a galériára!

Egy 2020-as interjúban Ellen DeGeneres műsorában Justin elmagyarázta, miért nem akart Hailey azonnal gyereket vállalni. Az énekes azt mondta, felesége remekül érzi magát, és amúgy is majd Hailey dönti el, mikor és hány gyermekük legyen. „Az ő teste, és az ő döntése, mit tesz vele” -mondta. „Hailey-nek még mindig van néhány dolga, amit nőként el szeretne érni."
Kattints a további képekért!

Nemrég érkezett az örömteli hír, miszerint a világhírű rapper, Justib Bieber felesége első közös gyermekükkel állapotos, most pedig újabb érdekesség derült ki Hailey várandósságáról.

leadkép: Getty Images/Theo Wargo, forrás: Brightside.me

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
      Lifestyle
      A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.