Drámai történet: tragikus esemény ihlette a Beatles leghíresebb dalát

1970. március 6-án jelent meg a legendás angol zenekar, a Beatles egyik leghíresebb dala, amiről a legtöbben nem is sejtik, milyen szomorú történés miatt született meg.

Fájdalmas jelentés

A Beatles Let It Be című szerzeménye először 1970-ben jelent meg, az azonos nevű album kislemezeként, a zenekar pályafutásának utolsó kislemeze az Anthology projekt 1990-es megjelenéséig pedig a Billboard Hot 100 élére került az Egyesült Államokban, és számos más országban is az első helyezést érte el. Azóta a legendás együttes egyik legikonikusabb és legkedveltebb dala maradt, sztoikus, valamint kissé spirituális üzenetével pedig mind a mai napig ünnepségeken, illetve szertartásokon – például esküvőkön és temetéseken - legtöbbször lejátszott számok közé tartozik. S bár továbbra is népszerű világszerte, a mögötte lévő tragikus inspiráció viszonylag teljesen ismeretlen a legtöbb Beatles-rajongó körében; részletek a galériában!

A Let It Be című dalt Paul McCartney írta és énekelte – ez volt a zenekar utolsó kislemeze a feloszlásuk előtt. John, Paul, George és Ringo az 1968-as The Beatles (amit gyakran Fehér Albumnak neveznek) felvételekor kezdtek eltávolodni egymástól, gyakran külön-külön írtak, valamint rögzítettek szerzeményeket, és mindegyikük más-más érdeklődési kört követett.
Kattints a további képekért!

Sokkal érdekesebb története van a legendás zenekar egyik nagy slágerének, mint azt bárki is gondolta volna.

Leadfotó: Jeff Hochberg/Getty Images

Forrás: Grunge

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Újra kitört a hadakozás Tóth Gabi és Krausz Gábor között. Az énekesnő úgy érzi, hogy meg kell védenie magát.
      Lifestyle
      A probléma egyaránt kiterjed a kisebb településekre és a Budapest agglomerációjába tartozó községekre, illetve városokra is.
      Sztárok
      A világhírű színész idén másodszor zsebelte be a legnívósabbnak számító filmes kitüntetést, ám mielőtt a színpadra lépett volna, olyan gesztusra ragadtatta magát, ami felett a rajongói még most sem...
      Egészség
      Sokan fogyasztják nap mint nap ezeket az apró magvakat, ám nem biztos, hogy olyan egészségesek, mint azt eddig hittük, legalábbis ami a vesénkre gyakorolt hatását illeti.
      Sztárok
      Harry herceg és Katalin hercegné egykor szoros kapcsolata hosszú ideje táptalaja olyan találgatásoknak, miszerint ők ketten talán újra találkozhatnak.
      Lifestyle
      Az érintett termékek nem megfelelő dugóval rendelkeznek, vagyis használatuk akár áramütést is okozhat - hívja fel rá a figyelmet az IKEA friss közleménye.