A Petőfi-film máris csúszdára került, de Rákay Philip megtette a nagy bejelentést

Rákay Philip igyekezett felhívni az emberek figyelmét, hogy aki idén szeretné látni a Most vagy soha! című blockbustert, annak bizony el kell mennie a moziba.

Közben a Petőfi-filmet két alkotás is megelőzte, de az első helyezett nem meglepő

Időzíteni sem lehetett volna jobban a Most vagy Soha! premierjét, ami március 14-én volt. Ugyebár ott kaptunk egy hosszú hétvégét, mivel a március 15-e péntekre esett.

A Most vagy soha! lett a legdrágább költségvetésű magyar mozi, és hatalmasat is robbantott. A Petőfi-filmet március 14. és 17. között több mint 75 ezren nézték meg. Persze jött egy lassulás, mint minden filmnél ilyenkor, de a 100 ezres látogatottságot így is sikerült túllépni. Rákay Philip persze megjegyezte, hogy ebben nincsenek benne a határon túli vetítések adatai, ami körülbelül 20 ezer körül lehet.

Mennyi összbevétele van eddig a Petőfi-filmnek, és melyik két alkotást előzte meg a listán Magyarországon, az a galériánkból kiderül! Megmutatjuk azt is, milyen új filmekkel kell összemérnie az erejét a hosszú hétvégén! Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű dolga.

Elmúlt március 15, az emberek hangolódnak a húsvétra, és ez a mozizási szokásokon is kezd meglátszódni. A beesés viszont elég nagy, mert a Petőfi-filmnek 71%-kal csökkent a nézettsége egy hét alatt.
Kattints a további képekért!

Petőfi Zoltán létezéséről sokan még csak nem is hallottak, pedig igazi szerelemgyermek volt ő, aki szülei boldogságának gyümölcseként jött a világra.

Leadfotó: Fórum Hungary

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Egészség
      Egyes kutatások szerint van egy olyan bizonyos aminosav, melynek fogyasztása elősegítheti a rákos sejtek növekedését, és amely aminosav megtalálható egy népszerű, sokak által fogyasztott...
      Lifestyle
      A Skorpió hallgasson a megérzésére és elkerülhet egy komoly bajt. Napi horoszkóp.
      Utazás
      A női autóvezetőkkel szembeni megkülönböztetésről készített felmérést, ami elég megosztó eredményt hozott.
      Sztárok
      Anno sajnos Vágó István hirtelen hunyt el, amire senki sem volt felkészülve. Azt azonban már jóval előtte megosztotta, hogy mit gondol a halál utáni életről.
      Fashion&Beauty
      A kifutókon és az utcai divatban is látni lehet a '80-as évek inspirációit, de persze modern csavarral.
      Egészség
      Nem olyan rég a híres influenszer, Carol Acosta is meghalt, mert a torkán akadt az étel. A félrenyelt falat miatti fulladás gyakori probléma.