Ilyen gyönyörű Robert Downey Jr. ritkán látott felesége: a színész közel 20 éve rajong csodaszép párjáért – fotók

Volt idő, amikor Robert Downey Jr. magánélete nem alakult túl fényesen, az elmúlt közel 20 év azonban tele volt számára sikerrel, örömmel és boldogsággal – mindezt pedig nagyban feleségének, Susannak köszönheti.

Elválaszthatatlanok egymástól

Robert Downey Jr. neve még azoknak is ismerősen cseng, akik nem igazán rajonganak a Marvel-univerzumért, hiszen bár a színész Vasemberként a legismertebb, számos más emlékezetes alakítást is láthattunk már tőle. Azonban jó pár évvel ezelőtt súlyos drogproblémái miatt karrierje majdnem a gödör aljára került, mivel függősége miatt nem egyszer került bajba, ráadásul többször le is tartóztatták. Szerencsére időben felismerte, hogy segítségre van szüksége, így elvonóra ment, hamarosan pedig elindult a gyógyulás felé vezető úton. Ennek köszönhetően a munkába is visszatért, s rövidesen kapott egy szerepet, amely nemcsak a pályafutását lendítette fel, de elhozta számára az igaz szerelmet; részletek a galériában!

2003-ban mutatták be a Gothika című thrillert, melyben Halley Berry mellett Robert Downey Jr. játszotta az egyik főszerepet. A filmet Mathieu Kassovitz rendezte, a producer pedig egy Susan Levin nevű nő volt, akire az épp válófélben lévő színész hamar felfigyelt.
Kattints a további képekért!

Mark Ruffalo 1998-ban ismerte meg élete szerelmét, Sunrise Coigney-t, akihez megismerkedésük első pillanatátót kezdve hűséges.

Leadfotó: JC Olivera/GA/The Hollywood Reporter via Getty Images

Forrás: Harper's Bazaar

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Utazás
Folytatódik a sebességhatárok csökkentése Budapesten, innentől ezen a részen is csak ennyivel szabad majd menned az autóddal.
Lifestyle
A Feng Shui szakértői szerint van egy olyan dísztárgy, amely blokkolja a pozitív energiák áramlását otthonunkban, valamint a szerencsétlenséget szimbolizálja.
Sztárok
Egy, a hercegné által írt levélnek köszönhetően szinte pontosan rekonstruálható, mennyire ált közel igazából a két testvér egymáshoz, amikor még édesanyjuk is élt.
Sztárok
A Vészhelyzet című sorozatból megismert Julianna Marguiles mindig is gyönyörű nő volt, szépsége pedig az idő múlásával sem fakult meg.
Fashion&Beauty
Letícia királyné óriási divatrajongó, és igyekszik mindig valami igazi különlegességre lecsapni, legyen szó akár ruhákról, akár cipőkről, vagy éppenséggel ékszerekről.
Lifestyle
A Skorpió gond nélkül legyőz minden szembejövő akadályt. Napi horoszkóp.