Iszonyú, hogyan teltek a legendás énekesnő utolsó évei: mindkét lábát amputálni kellett

Ella Fitzgerald már egészen fiatal korától kezdve a színpadra vágyott, álmai pedig nemhogy valóra váltak, de minden idők egyik legnagyobb dzsesszénekesnőjévé nőtte ki magát.

A dzsessz királynője

Ella Fitzgerald Newportban látta meg a napvilágot 1918. április 25-én, szegény család gyermekeként. Élete nem indult könnyen, szülei ugyanis nem sokkal a születése után elváltak, édesanyja pedig 15 éves korában elhunyt, ő maga pedig egyre többet maradozott ki az iskolából. Tehetsége azonban hamar megmutatkozott: először táncversenyen próbálkozott, ám görcsöt kapott a lába, ami nagyon lelombozta, mire a zsűri vigasztalásul arra biztatta, hogy énekeljen egy dalt, amivel hatalmas sikert aratott. Ennek nyomán azonnal Chick Webb zenekarához került, és elindult egyedülálló, hosszú évtizedeken át tartó karrierje, melynek végül súlyos betegsége vetett véget; részletek a galériában!

Ella Fitzgerald húszéves volt, amikor a Tisket A Tasket című dalát először énekelte, amelynek sikere elkísérte pályáján. "Főnöke" halála után Ella Fitzgerald lett Chick Webb együttesének vezetője, majd a 40-es években többek között Oscar Peterson zongorista triójával dolgozott, emellett énekelt többek között Teddy Wilsonnal, Ink Spotsszal, Benny Goodmannel, Louis Jordannel.
Kattints a további képekért!

Chet Baker korának egyik legnagyobb hatású dzsesszmuzsikusa volt, tragikus és rejtélyes körülmények között bekövetkezett halála azonban idejekorán véget vetett fényesen ragyogó karrierjének.

Leadfotó: Anthony Bruno/Michael Ochs Archives/Getty Images

Forrás: MTI

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.