Lifestyle

Ingyenes felvételi felkészítő a diákoknak

A matematika felvételi minden évben nagy próbatétel a diákoknak, ráadásul most jön az első NAT-2020 szerinti felvételi, így sok aggódó családnak lehet segítség az ingyenes felkészítő.

Hamarosan itt a felvételi ideje

Rohamosan közeledik a január 20-i középiskolai írásbeli felvételi ideje. A legtöbben a matek miatt szoktak aggódni, amelynek során 45 percük van a diákoknak a felvételiben szereplő 10 feladat megoldására. Évről évre szerepelnek jó térlátást, szövegértést, összetettebb matematikai gondolkodást igénylő feladatok, amelyekre az iskolai matematikaórán tanultak csak részben készítenek föl.

Ezért is lettek az utóbbi időben nagyon népszerűek a felvételi előkészítők, amelyek pontosan a felvételi vizsga típusfeladatait gyakoroltatják be a tanulókkal. A szülők igyekeznek lehetőségeikhez mérten minden extra segítséget megadni gyermekeiknek és ebben lehet most hasznos a mateking.hu által indított ingyenes felkészítő is. Az oktatási platform felületén elérhető felkészítő a központi felvételi mind a 10 feladatának a megoldási módszerét bemutatja a Matekingre jellemző szemléletes magyarázatokkal és humorral. A rövid, 5-8 perces epizódokból már 2-3 epizód is elmondja a legfontosabb ismereteket. Egy témakör összes epizódját megnézve pedig már egészen alapos képet kap a felvételire készülő diák a lehetséges típusfeladatokról, a tipikus pontvesztési hibákról és a legegyszerűbb megoldási módszerekről.

Instant megoldás a felkészülés alatt

Az ingyenes felkészítő epizódjai azoknak is hasznosak lehetnek, akik már járnak valamilyen előkészítőre, ugyanis az epizódok teljesen ingyenesen elérhetőek, és rövidségüknek köszönhetően gyorsan, de hatékonyan lehet velük haladni.

tablet matek szögek feladat

Ha nincs mumus, jobb lesz az eredmény

Sok diák számára a matek mumus: nem lelik örömüket a matekozásban, elakadnak, lemaradhatnak és emiatt nem lesz sikerélményük, ami pedig egyenes út ahhoz, hogy a motivációjukat is elveszítsék az általános iskolában. A felvételi időszakban ráadásul nagy pszichés terhelésnek is ki vannak téve a diákok, ez a nyomás pedig sokukra negatívan hat, és nemcsak a lelkesedésüket veszítik el a vizsga közeledtével, hanem sokszor kiégés közeli állapotba kerülnek addigra. Ebben a nyugtalan állapotban remek mentőöv lehet egy olyan tanulási módszer, ami könnyed, humoros, és nem terheli tovább mentálisan a diákokat.

tablet mateking főooldal

Sokan esküsznek rá

A mateking e-learning platform oktatási módszertana már bizonyított, hiszen 200 ezernél is több regisztrált taguk van, így az ország egyik legnépszerűbb oktatási weboldala. Az ország legtöbb Év Honlapja-díjjal kitüntetett oktatási platformjának készítői azt a célt tűzték ki, hogy a matekozást élvezetessé, játékossá, valódi élménnyé tegyék minden korosztálynak. Aktuálisan pedig azzal szeretnék segíteni a felvételire készülő családokat, hogy ingyenes felvételi felkészítőt indítottak, amely itt érhető el: https://www.mateking.hu/felveteli-felkeszito-nyolcadikosoknak

Lead fotó: Pexels /Lumn/

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Sztárok
Az igencsak sármos Patrick Dempsey-t senkinek sem kell bemutatni, ám azt már csak kevesen tudják, milyen elbűvölő teremtéssé érett egy szem lánya, Talula.
Fashion&Beauty
Cameron Diaz ismét a reflektorfénybe került, méghozzá a divat fővárosában, Párizsban!
Lifestyle
A Nyilas számára a mai nap jelentős változásokat hozhat. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az iskolai menza sokakban jó, míg másokban keserédes élményeket idéz fel. Azonban egy változtatás miatt sok gyerek már alig várja az ebédet Magyarországon.
Lifestyle
Váratlan meglepetések várnak a Vízöntőre. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Egészség
A kutatók rámutattak, hogyha elég vizet fogyasztunk, az bizony bámulatos módon lassítja az öregedést. Ha nem iszunk eleget, az viszont nagy baj.